Dicséret az erdészeknek

Kiemelt közjóléti tevékenységet folytatnak az állami erdőgazdálkodó társaságok azzal, hogy népszerűsítik az erdei turizmust, erdei kisvasutakat, vendégházakat, kirándulóközpontokat működtetnek – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Boldogasszonyfán.

Németh Lászlóné a Mecsekerdő Zrt. saját beruházásában közel 100 millió forintért korszerűsített, Somogy és Baranya határán fekvő Sasréti Vendégház avatásán kifejtette: az állami erdőgazdálkodók rengeteget tesznek azért, hogy a pihenni, túrázni és sportolni vágyó családok számára karbantartott turista- és kerékpárutakat, rendezett szálláshelyeket biztosítanak.

“Szükség van az ilyen magas színvonalú turisztikai célpontokra, hogy a magyarok közül minél többen fedezzék fel az ország tájait” – fogalmazott a miniszter.

Felidézte, hogy alig egy hónappal ezelőtt a kormány és a Magyar Természetjáró Szövetség között létrejött egy megállapodás, amely a hazai természetjárás egykori minőségének helyreállítását célozza. A kormány mindent megtesz azért, hogy megfelelő erőforrásokat biztosítson például turistaházak felújítására, és pályázati projekteken keresztül bevonja a szövetséget a társadalmi célokat szolgáló fejlesztések megvalósításába.

“A szervezeti és infrastrukturális megújulás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a magyar emberek ugyanolyan büszkék lehessenek ezekre a páratlan magyarországi értékekre, ezekre a szép hagyományokkal bíró mozgalmakra, erre az életformára, mint a szlovén, az olasz vagy az osztrák polgárok a saját belföldi turisztikai célpontjaikra” – közölte a miniszter.

Hozzátette, “méltán lehetünk büszkék arra, hogy sportnemzet vagyunk, de a tömeges testmozgás terén nem állunk jól”. Ezen pedig azért kell változtatni, mert “a nemzet tagjainak egészségi állapota közvetlenül befolyásolja az ország versenyképességét”, a recesszió utáni kibontakoztatás megvalósításához pedig “testi és mentális képességünk maximumát kell hozni” – mondta Németh Lászlóné.

Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök vezérigazgatója azt mondta: az állami erdészeti szervezetek példamutató tevékenységet végeznek. Nemcsak a természeti értékeket, de az emlékhelyeket is gondozzák és megőrzik, s ezt a tevékenységüket a következő időszakban is folytatni kell.

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) a Mecsekerdő tevékenységét méltatva arról beszélt, hogy egy cég úgy is lehet sikeres és eredményes, hogy nemcsak a számokra és a hatékonyságra, célszerűségre figyel, hanem értéket tart fenn és ápolja azokat, hozzájárul ahhoz, hogy az emberek megismerjék a természeti értékeket. A Mecsekerdő rendelkezik az ország legnagyobb, mintegy 31,7 ezer hektár társult vadászterületével, ezért is tud magas színvonalú vadászati szolgáltatást biztosítani, amelyhez a vendégház működtetése is hozzájárul.

“A természeti erőforrások és értékek megőrzése, az azokkal való felelős gazdálkodás, a mezőgazdaság és a vidék fejlesztése, a természeti környezet védelme a 21. században egyre inkább felértékelődő, egymással szorosan összefüggő, nemzetbiztonsági jelentőségű stratégiai feladat, amelyre a kormány kiemelt figyelmet fordít” – fogalmazott. Hozzátette még: ha a vidékfejlesztést “alázattal és szolgálattal végezzük, akkor a vidék Magyarországa csúcsteljesítményre képes”.

Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója a Sasréti Vendégház bemutatásakor elmondta: a zselici erdei iskola és kisvasút mellett fekvő 110 éves épületet saját forrásból korszerűsítették. Az átépítésnek köszönhetően 18 szobában 29 férőhelyet kínálnak, modernizálták az erdei iskolát is kiszolgáló konyhát, felújították a fűtési és melegvízrendszert, továbbá szaunát is építettek.

Ez az értékmentés azt is bizonyítja, hogy az állam igenis tud jó tulajdonos, jó gazda lenni – jelentette ki Keszi László.

Hirdetés