Direktorválasztás: Balikó és Márton gondolkodik

A szakma szerinti két legalkalmasabb jelölt még nem döntötte el, hogy ismét megpályázza-e a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói székét. Révész Mária kulturális bizottsági elnök azt mondta, a választások után felálló, új összetételű közgyűlés egyik első dolga kell legyen a pályázat ismételt kiírása.

Mint arról korábban beszámoltunk, júniusban írt ki a pécsi önkormányzat pályázatot a pécsi színházigazgatói posztra, hiszen Balikó Tamás jelenlegi vezető megbízatása februárban lejár. A hat jelölt, Balikó Tamás, Béres Attila rendező, Dörner György színművész, Márton András színművész, Rázga Miklós színművész és Rusznyák Gábor rendező érvényes pályázatot adott be, ám a közgyűlés nem tudott dönteni, ki is legyen az intézmény vezetője.

Révész Mária, a kulturális bizottság fideszes elnöke elmondta, új pályázatot kell kiírni, miután a közgyűlés nem tudott dönteni. „Az októberi választások után összeülő közgyűlés egyik első döntése lesz, hogy ismételten kiírja a pályázatot. Mindez jogszabályi kötelezettsége a testületnek” – így az elnök. Hogy a kiírást változatlan, vagy módosított formában teszik-e meg a képviselők, annak eldöntése szintén az új közgyűlés hatáskörébe tartozik.

Simon István, a PNSZ igazgatási igazgatója a PécsMa.hu kérdésére azt mondta, jó lett volna, ha már most döntésre tudják vinni a dolgot, hiszen a teátrum vezetésének átadása-átvétele így zökkenőmentes lehetett volna – utalt arra a tényre, hogy februárig lett volna négy hónap minderre. Hozzátette: a társulat tagjai egyelőre bizonytalanok, hiszen nagyon várták a döntést. Sokan ugyanis az igazgató személyétől teszik függővé saját sorsukat is.

Megkérdeztük mindkettő, a szakma szerint legalkalmasabbnak tetsző jelöltet, megpályázzák-e ismét a posztot? Erre sem Balikó Tamás, sem Márton Andrást nem adott egyértelmű igent. Előbbi egyelőre teljesen értetlenül áll a történtek előtt. Utóbbi azt mondja, meg szeretné várni az újabb kiírást, s szeretné tisztázni, mekkora esélye is lehet, ha ismét pályázik. „Nem szeretném még egyszer megégetni magam ebben az ügyben” – tette hozzá.

Az új igazgatónak mindenesetre 2011. február 15. napjától át kell vennie az évi kilencszázmillió forintból gazdálkodó intézmény irányítását, mert Balikó Tamás szerződése ezen a napon lejár.

Hirdetés

Comments are closed.