Doktor, nekünk jó lesz bármelyik vakcina!

A párommal – ugyan nem vagyunk még túl idősek, sőt, mások szerint inkább kifejezetten fiatalok – már nagyon vártuk, hogy megkaphassuk a koronavírus elleni védőoltást. Ahogy szerintem másoknak is, kicsit az egész életünk olyan mostanság, mint egy klasszikus dráma. Hasonló volt ez a mai élmény is, mikor végre, hogy divatos kifejezéssel éljek „oltakozhattunk”. Bár elárulhatom: a vége (egyelőre) boldog. Vélemény.

Az expozíció

Hogy miért vártuk ennyire? Nincsenek illúzióink, tudjuk azt, hogy egyik oltás sem old meg egy csapásra mindent, és utána is vigyáznunk kell magunkra és másokra. Sőt azt is, hogy talán majd ismételni kell. Meg, hogy mennyi vita van a különböző szérumok körül. Viszont mindemellett úgy gondoljuk, hogy ezzel talán elérjük, hogy idén nyáron is probléma nélkül eljussunk a horvát tengerpartra, ha lehet. (Egyelőre úgy tűnik, ott nem tesznek majd különbséget vakcina és vakcina között, minden beoltott turista beutazhat.) Emellett, mivel mi már elkaptuk egyszer a vírust – de szerencsére nem a mutáns verzióit -, azt szeretnénk hinni, az injekció után talán máskor is valószínűbb, hogy megúszunk enyhe tünetekkel egy újabb koronavírus-fertőzést. Meg szerintünk így helyes, a társadalom, és főként a szeretteink érdekében.

Jöhet a bonyodalom, a kibontakozás?

Habár az elsők között regisztráltunk, korunk okán, illetve, mert szerencsére semmilyen alapbetegségünk nincs, arra számítottunk, hogy még sokáig kell várnunk. Vártunk is, türelmesen. Aztán történt valami: nem mondom, hogy a mostanság hangzatos kifejezésként használt „vakcinairigység” tüneteit mutattuk volna, de azért húsvétkor mégis írtunk a háziorvosunknak, hiszen azt olvastuk, most már a fiatalok oltását is megkezdik, sőt, több velünk egykorú ismerőst is hívtak.

Finoman jeleztük az orvos felé azt is, hogy nekünk akármelyik vakcina megfelel, bármikor tudunk és szeretnénk is jönni.

Semmitmondónak tűnő választ kaptunk, mi szerint hamarosan jelentkeznek. Ez alapján, bevallom, nem voltunk túl optimisták. Szóval kissé meglepődtem és örültem, mikor két nappal később már jött is a telefon: a Lánc utcai oltóponton, másnap este megkaphatjuk az orosz injekciót. Naná, jövünk!

Nem gondolkoztunk, nem válogattunk. Hozzáteszem, azt előtte megbeszéltük, hogy ugyan az utóbbi napok hírei alapján az AstraZeneca szérummal szemben – holott ezt több rokon, ismerős is megkapta már – van némi fenntartásunk, de én személy szerint elfogadtam volna azt is.

Mert tényleg nagyon reménykedem benne, hogy a vakcinák megoldást nyújtanak. Muszáj ugyanis hinnem abban, hogy valami segít véget vetni ennek a furcsa, idegesítő, elszomorító, megannyi életet tönkretevő helyzetnek, amiben már több, mint egy éve sínylődünk mindannyian. Ha a kulcs az oltás, akkor én, aki amúgy iszonyúan fél minden injekciótól, akármikor szívesen vállalom a tűszúrást.

Dobpergés: elérkeztünk a tetőponthoz!

Az oltás napján újabb kellemes meglepetés ért. Nyilván egész nap izgultunk kicsit, előre kitöltöttük a hozzájáruló nyilatkozatot, én még dolgozni is alig tudtam (a főnöknek ne szóljatok!). Majd jött a telefon, hogy 17.30 helyett tudnánk-e korábban jönni? Mondtam, természetesen, amint végeztünk a munkával.

16 óra körül értünk oda, leparkoltunk, majd odasétáltunk a bejárathoz. Négy katona fogadott minket, akik azonnal útba igazítottak. Gyors hőmérsékletmérés az ajtóban, aztán máris mehettünk tovább. Papírok ellenőrzése, adminisztráció, újabb útbaigazítás (ránk fért, mert ez egy igazi labirintus), végül kisebb kétségbeesés, mert nem ugyanazon orvosi szoba elé tereltek, így nem volt, aki fogja a kezem.

Viszonylag sok ember várakozott, így némi – abszolút vállalható, körülbelül 10-15 perces – sorbaállás is tépte az egyébként is gyenge idegrendszeremet.

Aztán végre behívtak: egy nagyon kedves doktornő és az asszisztense fogadtak, akik még viccelődtek is velem, mikor megemlítettem (mert nyilván megemlítettem), hogy eléggé félek a tűtől.

Maga a bökés nem volt vészes, nem néztem oda és inkább beszélgettem, – kettejük közül – bárkivel, aki szóba állt velem. A művelet után mindent szépen elmagyaráztak, megkértek, hogy az obszerváló helyiségben még töltsek el egy negyedórát.

Ott újra találkoztam a párommal, szerencsére vele is minden rendben ment, 15 percet ültünk, aláírtunk, végeztünk, 29-én jöhet az újabb kör.

Végkifejlet

Habár a Szputnyik V oltóanyagot kaptuk, meg kell állapítanom, hogy sajnos egyikünk sem tanult meg varázsütésre oroszul, bármennyire is el akarta hitetni velünk az internetes trollhadsereg, hogy ez fog történni. Sőt, egyelőre egyikünk sem foszforeszkál az oltástól, holott ilyenre utaló híreket is láttunk már. Hogy lesz-e lázunk, tapasztalunk-e majd más rövid-, esetleg hosszútávú mellékhatást, azt most nyilván nem tudhatom. De egyelőre kösz, jól vagyunk.

Tanulságként levonhatom: habár naponta többszáz ember fordul meg az oltópontokon, tapasztalataink szerint minden ott dolgozó és önkéntes rendkívül türelmesen, kedvesen és jókedvűen viselkedett, holott a munka biztosan nem egyszerű, sőt.

Még akkor sem lettek különösebben feszültek, mikor egy férfi, akit már másodszor szólítottak, kis türelmet kért, hogy még elolvassa a telefonján az általa megnyitott cikket (reméljük nem a PécsMa.hu volt az).

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés