Döntés a nyugdíjkorhatárról

Fokozatosan csökken 65 évre a bírák nyugdíjkorhatára.

Fokozatosan, tíz év alatt csökken 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, miután a parlament hétfőn elfogadta a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amely arról is rendelkezik, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak.

A törvénymódosítást az Országgyűlés 263 igen, 8 nem szavazattal, 38 tartózkodás mellett fogadta el. Az Ab tavaly júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt. A kormány ezt követően új javaslatot terjesztett a parlament elé, és 65 évben határozta meg a felső korhatárt, ezt az előterjesztést azonban októberben átdolgozásra visszavonták.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés