Drágább a gyógyszer, de nem mind

Több mint ezer gyógyszer ára változott október elsejétől. Egyes termékek drágábbak lettek, de a koleszterinszint-csökkentőkért kevesebbet kell fizetni ezentúl.

A legnagyobb mértékben a koleszterinszint-csökkentők ára mérséklődött hétfőtől. Ezek között van olyan termék, amelyért korábban 652 forintot kellett fizetni, de új áruk mostantól 157 forint. Ezenfelül még néhány gyakran használt pszichiátriai készítmény térítési díja is 20-30 százalékkal csökkent. Több vérnyomás-csökkentőért is kevesebbet kell fizetni 15-20 százalékkal. Drágább lett azonban 543 gyógyszer, átlagosan 4,5-5 százalékkal. Az áremelkedés kizárólag olyan termékeket érint, amelyekből van azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény, olcsóbban.

A Magyarországon lévő gyógyszerforgalmazók tavaly óta az egészségbiztosító által támogatott készítményeiket versenyeztetik, úgy, hogy egyik fél sem tudja, a többi gyártó milyen árat kínál ugyanazért a termékért. A licit végén az nyeri el az úgynevezett referencia státust egy-egy készítményért, aki minden szakmai feltételnek megfelelt, és a legalacsonyabb árat ajánlotta.

Az OEP adatai szerint a tavaly októberi első vaklicit 35 milliárd forintos, az idén áprilisi 20 milliárdos, míg a legutóbbi, október elsejétől hatályos, hétmilliárd forintos árcsökkenést hozott.

Hirdetés