5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldDrogériában és benzinkúton is engedélyeznék a Covid-tesztek árusítását

Drogériában és benzinkúton is engedélyeznék a Covid-tesztek árusítását

A járvány már lassan két éve a tart, a Gazdasági Versenyhivatalnak most tűnt fel, hogy drágák a koronavírustesztek – írja a 24.hu –, ezért javaslatokkal állt elő, hogy csökkenhessenek az árak.

A hivatal még tavaly december 23-án indított gyorsított ágazati vizsgálatot az antigén gyorstesztek hazai piacán, mivel a magyar fogyasztók magasabb árakkal találkozhatnak a szomszédos országokhoz, illetve más uniós tagállamokhoz viszonyítva – idézi a GVH közleményét a lap.

Mint írják, a hatóság több olyan problémát tárt fel, amely gátolhatja a kedvezőbb fogyasztói árakat. A jelentéstervezet szerint a kiskereskedelmi árverseny nem elég intenzív Magyarországon, ezért a GVH ideiglenesen javasolja a tesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését.

Ha a javaslatokat nem alkalmazzák, akkor a versenyhivatal megfontolásra ajánlja a kormány beavatkozását a gyorstesztek maximális árszintjének meghatározására. Ezt pedig úgy kell végrehajtani, hogy a tervezet ne korlátozza a kínálatot sem mennyiségben, sem minőségben, tehát a piaci szereplők érdekeltsége ne csökkenjen.

A GVH tervezetét ide kattintva lehet elolvasni.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő