Duális képzési központot szeretne a pécsi egyetem

A napokban tartották meg a II. Regionális Műszaki Felsőoktatási Fórumot a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karán (PTE PMMIK). A fórum célja a műszaki, mérnöki és informatikai területen működő regionális cégekkel, klaszterekkel, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával (PBKIK) kapcsolatos együttműködés kialakítása, és a folyamatos egyeztetés az oktatás és a gazdaság szereplői között – közölte lapunkkal a PTE.

A fórum elején Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a pécsi egyetem kiemelten fontosnak tartja a műszaki és informatikai terület fejlesztését, valamint beszámolt a nemzetközi hallgatók számának jelentős emelése érdekében tett erőfeszítésekről, tervekről. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban több száz újabb külföldi hallgató jelenik meg a PTE-n az orvosképzés mellett más oktatási területeken is.

A PTE PMMIK által a Dél-dunántúli Gépipari Klaszter tagvállalataival tavaly indított „duális jellegű” képzési megállapodások pozitív tapasztalatai alapján Bachmann Bálint, a kar dékánja kezdeményezte a Regionális Duális Képzési Központ felállítását a partnercégekkel együttműködésben. E központ célja a napi kapcsolattartás a régió cégeivel, a duális szerződések előkészítése, a céges tapasztalatok beépítése az oktatás napi menetébe és a folyamatos kapcsolattartás a PBKIK és a vállalati szféra szereplőivel lenne. A dékán elmondta, hogy ez prioritást élvez a pécsi egyetem stratégiájában, és kiváló gyakorlati tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban a nemzetközi piacon működő IT Services Hungary Kft-vel kialakított együttműködés során.

A fórum résztvevői megegyeztek, hogy az informatikai szakemberképzés területén is jelentős létszámemelést kell elérniük a regionális gazdaság erősítése érdekében. Ruzsa Csaba, a PTE gazdasági főigazgató-helyettese jelezte, hogy e téren további komoly előrelépés várható még az idén a PTE és egy nemzetközi vállalati partner együttműködése révén.

Hirdetés