Dübörgő kamionok: szabadulnának a zajtól

Egyik nemrégiben közölt cikkünkkel kapcsolatban kereste meg lapunkat egy olvasónk, aki a hatos út egyik legforgalmasabb részén, egy tömbházban él. Mint mondta, az elviselhetetlen zaj miatt aludni sem tud, így a nyilvánosság erejét kihasználva, a hatóságoknak is jelezné problémáját.

Szabó Zsuzsanna a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Nagy Lajos király útja kereszteződésének közelében, egy társasházban él több évtizede. Mint azt lapunknak elmondta, a város egyik legforgalmasabb csomópontjában naponta több ezer teherautó dübörög el évről évre, s a helyzet ahelyett, hogy normalizálódna, csak romlott az évek során. Segítségünket kérve azt panaszolta, hogy az állandó zaj már nemcsak csúcsidőben, de éjjel és hétvégén is elviselhetetlen.

Az ügy kapcsán kerestük meg Magay Miklóst, a pécsi önkormányzat városfejlesztési illetékesét azt tudakolva, mit lehet tenni hasonló helyzetben. Az illetékes azt mondta, a város építési szabályzatában határozzák meg az egyes városrészekben megengedhető zajkibocsátási maximumot. Az értéket a hatóságok rendszeresen ellenőrzik, s ha beavatkozásra van szükség, korlátozásokkal igyekeznek tartani a megengedett értéket.

Az esettel kapcsolatban megjegyezte: a város egyik legforgalmasabb csomópontjáról van szó, ugyanis itt naponta harmincezer jármű halad el, ami az M7-es autópályával megegyező forgalmat jelent. Elmondta: a város több módon is igyekszik csillapítani a forgalmat, így a célforgalmat leszámítva ma már nem hajthatnának be öt tonnánál nehezebb nagyteherautók a belvárosba. A probléma az, hogy Pécsett több olyan depó és nagyobb üzem is van (Megyeri út, Sörfőzde, áruházak), amelyek megközelíthetetlenek terelőútvonalon; ezek ellátásához elengedhetetlen, hogy a nagyteherautók áthaladjanak a belvároson.

A lakók lehetőségeit firtató kérdésünkre válaszul megtudtuk, hosszas, s kétes kimenetelű jogi procedúrával kell szembenéznie annak, aki el szeretné érni lakókörnyezetének zajcsillapítását. Ez családi házak esetén még zajelnyelő falakkal meg is oldható, tömbházaknál azonban alig kivitelezhető. További lehetőség, hogy az otthonokat speciális, zajgátló szigeteléssel és nyílászárókkal látják el, ám ezt – hacsak nem születik egyszer egy precedens értékű per az állam, illetve egy város ellen – ma még csak a lakók költségére lehet elvégeztetni.

Olvasónk azt mondta, tisztában van vele, hogy forgalmas helyen kénytelen élni, ám szerinte elegendő segítséget nyújtanának a forgalomcsillapítási szabályok, ha azokat betartanák, betartatnák. Elmondta ugyanis, hogy a hétvégi kamionstop idején is sok teherautó szeli át itt a várost. Emellett a járművek egy része gyanúja szerint csúcsidőben sem azért használja a városi útvonalat, mert célforgalomban van; sokkal inkább azért, mert így rövidebb és gyorsabb áthaladni a városon. Olvasónk szerint gyakrabban, s szigorúbban kellene vennie a szabályokat a hatóságoknak, s mindjárt élhetőbb lenne ilyen szempontból a belváros.

Hirdetés

Comments are closed.