Dunai hajóbaleset: nem adják fel a keresést

A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta: a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is eltűntként keresi a május 29-ei hajószerencsétlenség utolsó áldozatát.

A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.

A keresésben részt vevő vízirendőrök, illetve az ár- és hullámterület átkutatásában részt vevő parti egységek folyamatosan együttműködnek a légifelderítéssel, s a keresésben – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – részt vesznek a BRFK speciálisan kiképzett kutyái is.

A BRFK azt is közölte, hogy a büntetőeljárás – szakértők bevonásával – folyamatban van.

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai élte túl. A tragédia magyar áldozatainak búcsúztatását pénteken tartották a Dunán.

 

Hirdetés