Dupla előadás az István, a király pécsi előadásából!

Istvan.videk._fekvo

Már július végére elkelt az összes jegy a pécsi István, a király előadására a Lauber Dezső Sportcsarnokban, ezért november hetedikén délután is tartanak egy előadást!

Amikor belekezdtünk a rendezvény szervezésébe már akkor úgy gondoltuk, hogy sikerre van ítélve a produkció. De a budapesti bemutatót, amely augusztus 19-re lett meghirdetve már nagyon korán duplázni kellett a Királydombon, ott a második előadás augusztus 18-án lesz. Így vágtunk neki a 8 vidéki városba ellátogató turné szervezésének, és egyből lehetett érezni, hogy óriási az érdeklődés, de az minket is meglepett milyen gyorsan teltek meg a sportcsarnokok és az arénák. Ezért már több helyszínen is nyitottunk plusz előadást, így Pécsett is. És hogy nem tévedtünk mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már most több száz darab belépő gazdára talált pár nap alatt a délutáni műsorra is. A jelek szerint átérzik az emberek, hogy ez ilyen most vagy soha alkalom. Tájékoztattak a szervezők.

Istvan.videk.allo

A színpadokra sztárparádéval visszatérő rockopera ezúttal a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János hetvenedik születésnapja előtt tiszteleg. A mostani előadás Novák Péter rendezésében kerül bemutatásra, az ő édesapja, Novák Ferenc nevéhez fűződik a rockopera több klasszikus előadásának rendezése is. Ezúttal élő rock zenekar és kórus fogja kísérni a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján írt mű koncertszínház változatát.

Szereposztás:
Prológus: Szörényi Levente
Krónikás: Bródy János
István: Varga Miklós
Táltos: Deák Bill Gyula
Labor: Nagy Feró
Koppány: Feke Pál
Sarolt: Keresztes Ildikó
Réka: Radics Gigi
Gizella: Danics Dóra
Vecelin: Kocsis Tibor
Asztrik: Serbán Attila

Jegyek már kaphatóak a www.tex.hu weboldalán és jegyárusító partnereinél.
Jegyár: 3.900 Ft – 12.900 Ft

Infó: www.kulturalom.hu

Aki biztosan ott akar lenni ezen a kultúrtörténelmi eseményen annak érdemes igyekeznie a jegyvásárlással!

(x)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés