A Bee2Be elnevezésű (Cross-border touristic routes of honey & bees), HUHR/1601/2.1.3/0008 azonosítószámú Magyarország-Horvátország határon Átnyúló Együttműködési Program tovább folytatja munkáját a méhészeti termékek népszerűsítésében, a „méhészeti” turizmus fejlesztése területén.(x)

A projekt keretein belül 2018. 09. 22-én rendezték meg a Baranya Megye Méze Verseny bírálati eseményét, majd a díjakat szeptember 29-én, a Mézes-Mázas Napok rendezvényén, ünnepélyes keretek között osztották ki.

A szakmai zsűri több mint kétszáz mézet kóstolt végig, amit összesen négy kategóriára osztottak, így született akác-, fajta-, virág- és hársklasszis. Minden kategóriában az első három helyezettet díjazták, ezen felül pedig kiosztottak egy különdíjat, azaz megválasztották Baranya Megye mézét is.

A megye méze idén Nagy Dezső nevéhez fűződik, aki akácmézével nyerte el a legjobb méz díjat. A zsűri döntésében a méz sűrűsége, és az egyes fajtákra jellemző tulajdonságok – úgy, mint íz, illat, termelési tisztaság, víztartalom, összhatás és csomagolás – harmóniája játszott szerepet.

A projekt további lépéseként, a méhészet népszerűsítése és egyben a méhészeti turisztika fejlesztése érdekében, egy határon átnyúló turisztikai útvonalat jelző térképpel ellátott brossúra készül magyar és horvát nyelven. Ezen felül, a méhészetet népszerűsítő videó, illetve a modern technikához igazodva és a fiatalokat is megcélozva egy mobil applikáció is a felhasználók rendelkezésére áll majd, ha méhészetre, méhészeti termékekre, vagy turisztikai látványosságokra keresnének a határon innen és túl.(x)

Hirdetés