7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaEgymásnak ment húsz migráns egy befogadóközpontban

Egymásnak ment húsz migráns egy befogadóközpontban

Tömegverekedés volt migránsok között vasárnap este a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő reggel az MTI-vel.

Bakondi György elmondta: az őrzött menekülttáborban este 8 óra körül mintegy húsz migráns – köztük algériaiak, szírek, pakisztániak és két mongol – verekedett össze. Először csak puszta kézzel, később viszont letört bútorlábakkal is egymásnak estek. A biztonsági őrök beavatkozására kimentek az udvarra, ahol mintegy kétszázan csatlakoztak a cselekményekhez.

A rendőrök beavatkozásának eredményeként a késő esti órákra helyreállt a rend a központban.

Kilencen sérültek meg, közülük nyolc embert vittek kórházba: valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Vizsgálják, hogy pontosan milyen okból tört ki a verekedés, ki kezdeményezte. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást – mondta Bakondi György.

A kiskunhalasi befogadóközpontban az elmúlt hetekben több alkalommal történt valamilyen atrocitás migránsok között, de valamennyi esetben rövid idő alatt sikerült helyreállítani a rendet. Bakondi György azt mondta: a kiskunhalasi központban megfelelő létszámú az őrszemélyzet, szükség esetén a rendőrök is segítenek, ahogy vasárnap is, amikor csaknem kétszáz rendőr segített a központ rendjének helyreállításában – mondta a belbiztonsági főtanácsadó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő