Egyre több jut a nemzetiségeknek

A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik – közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós kifejtette: a támogatások emelésével egy most sem rossz helyzetet javítanak tovább úgy, hogy minden népcsoport jól jár, legyen szó oktatás-nevelésről, a civil szervezetek működtetéséről vagy az intézményekben végrehajtott fejlesztésekről.

Kiemelte: az utóbbi években a magyarországi nemzetiségekkel megteremtett és ápolt kiváló kapcsolat nagyon pozitív üzeneteket visz e közösségek anyaországaiba, sok helyen kedvezően befolyásolva az adott kormányok döntéseit. Előfordul, hogy ennek segítségével sikerül előrelépéseket elérni az ottani magyar közösségnek – fűzte hozzá.

Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozta: a magyar kormány erőforrásként tekint a magyarországi nemzetiségekre, ezért komoly figyelmet fordít azok működő civil szervezeteire.

Mint mondta, az ezek számára hozzáférhető, idén mintegy másfél milliárd forintos pályázati keret jövőre 400 millió forinttal bővül; nemzetiségi fiatalok anyaországi táboroztatására például az ez évi összeg másfélszerese, 600 millió forint jut. Hozzátette: 20 százalékkal emelkedik a kulturális és hitéleti tevékenységre fordítható, 30 százalékkal pedig a pedagógusok továbbképzését szolgáló pályázati forrás.

Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő, a parlament magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke arról beszélt: az elmúlt öt évben jelentősen nőttek a magyarországi nemzetiségek lehetőségei.

Megemlítette: négy éve az országos nemzetiségi önkormányzatok beruházási-felújítási kerete még csak 421 millió forintot tett ki, ez jövőre 2,5 milliárd forint lesz.

Kitért arra is: hat nemzetiség helyi önkormányzatai összesen 74 köznevelési intézményt tartanak fenn; ezekben 12 ezernél több gyerek kap nemzetiségi oktatást, nevelést, az országos önkormányzatok intézményeivel együtt 18 ezernél is több óvodás, iskolás jár ilyen intézményekbe.

Kissné Köles Erika szlovén szószóló a közösségeik számára a jövőt jelentő nemzetiségi közoktatás fontosságát emelte ki, hozzátéve, hogy ezek jó működéséhez elengedhetetlenek a nemzetiségi öntudattal és elhivatottsággal rendelkező pedagógusok. Ezért is fontos, hogy több mint kétmilliárd forintra emelkedik az e feladatot vállaló pedagógusok pótléka a jövő évi büdzsében – mondta.

Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló az országos önkormányzatok juttatásainak növekedésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezek a testületek egyre több intézményt tartanak fenn.

Kitért arra is: a tavalyi 20 százalék után idén 10 százalékos támogatásemelést szavazhatnak meg a parlamenti képviselők a helyi nemzetiségi önkormányzatok számára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés