Egyre több a magyar netező

Tovább emelkedett az internetfelhasználók száma Magyarországon. Szeptemberben már közel 5,2 millió magyar használta a világhálót, azaz a 15 évnél idősebb lakosság 60,78 százaléka – derül ki a Gemius üzleti tanácsadó cég hétfőn közölt harmadik negyedéves jelentéséből.

A felmérés szerint a felhasználók nagy része, 86 százaléka napi szinten használja az internetet, Magyarország internetpenetrációja magasnak mondható a kelet-közép-európai régióban.

A netezők több mint fele a 18-39 év közötti korosztályból kerül ki, minden negyedik internetfelhasználó 25 és 34 év közötti, ám a 60 év feletti felhasználók aránya is folyamatosan emelkedik, már elérte a 10 százalékot.

A vizsgálat szerint minden negyedik internetező rendelkezik középfokú végzettséggel, és minden ötödiknek van ennél magasabb végzettsége.
A kutatásból az is kiderül, hogy az előző negyedéves eredményekkel ellentétben a nemek aránya megfordult, az internetet használók 51,23 százaléka nő.

A Gemius felméréseit több mint 35 országban végzi, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, amelynek célja, hogy az internetfelhasználók száma és demográfiai profilja mellett azt is meghatározza, hogy milyen módon használják az internetet.

Hirdetés