Egyre több bátor polgárra van szükség

Balog Zoltán nagylelkű javaslatot tett

Egyre több bátor polgárra van szükség, akinek fontos a közjó, képes tiltakozni, harcolni az igazáért, de ha megszületik a döntés, elfogadja a többség akaratát – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pénteken Budapesten.

A Terror Háza Múzeumban bemutatták Bernhard Vogel volt rajna-pfalzi és türingiai tartományi miniszterelnök, a Konrad Adenauer Stiftung (KAS) tiszteletbeli elnöke Légy bátor, polgár! című könyvét.

Balog Zoltán kiemelte: Bernhard Vogel egy nagy politikai generáció képviselője, elválaszthatatlan a neve Helmut Kohlétól. Ez a háború utáni generáció képes volt arra, hogy azt az ideát, tervet, amely ma nem reális, hanem elképzelhetetlen, esélytelen, mégsem adja fel, és ilyen elképzelés volt korábban Németország újraegyesítése – magyarázta. Hozzátette: nem szabad feladni azt, ami ma a reálpolitikában reménytelennek tűnik.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a jövő arról szól, hogy meg kell erősíteni a kontinens világpolitikai pozícióit. Vannak, akik szerint ehhez egyre inkább centralizált Európa kell, és ezzel próbálkozunk már évek óta, de ennek alapvetően negatív tapasztalatai vannak, mert kihagyja az európai polgárt – mondta. Úgy látja, ezzel szemben a mi koncepciónknak van jövője, eszerint a nemzetállamok erőssége adja Európa erősségét.

A miniszter kifejtette: a demokrácia a könyv vezérmotívuma, az, hogy a demokrácia nem status quo, hanem egy folyamatosan alakuló dolog, amelynek feltételrendszere, kultúrája változik.

Hangsúlyozta: az európai politika számára nem veszhet el Európa közepe, és fontos feladat Közép-Európa valóságos újraegyesítése kell Nyugat-Európával. A visegrádi négyek megértése és akár a csoporttal folytatott vita lényeges, mert ha ez nem történik meg, annak egész Európa a kárát látja – vélekedett. Felvetette a kérdést: ki lenne természetes szövetségese Németországnak, ha nem Közép-Európa keleti fele?

Balog Zoltán felidézte: Angela Merkel német kancellár azt mondta, Kohltól és generációjától azt lehet megtanulni, hogy először a partnerekben kell bizalmat építeni és utána lehet cselekedni.

Hirdetés