5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaEgyre több halott kerül elő a kínai robbanás után

Egyre több halott kerül elő a kínai robbanás után

Tovább nőtt a kínai Tiencsin kikötővárosban a hét közepén bekövetkezett óriási robbanások halálos áldozatainak a száma: a szombati helyzetnek megfelelő összegzés szerint 85-en haltak meg, köztük 21 tűzoltó, több százan megsebesültek, és még mindig keresnek embereket – írja az MTI.

A katasztrófa szerda éjszaka egy tűzzel kezdődött, amihez mozgósították a tűzoltóságot, és amikor már munkához láttak a helyszínen, akkor robbant fel több vegyszerraktár. A baleset színhelyére összesen mintegy ezer tűzoltót küldtek, és sokan még nem kerültek elő közülük – mondták el a szombati sajtótájékoztatón. Esély sem volt a menekülésre, ezért ilyen magas az áldozatok száma a soraikból – mondta Tiencsin tűzoltóparancsnoka.

Kiderült a tájékoztatón az is, hogy bár a szabályok szerint veszélyes anyagokat tilos tárolni lakó- és középületek 1000 méteres körzetén belül, a város egyik apartmanegyüttese 500 méteren belül volt. Amikor a telket az ingatlanfejlesztő megvette, akkor még nem voltak ott a veszélyes raktárak, és később sem kapott tájékoztatást róluk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő