Egyre több migráns áll bíróság elé

Száztizenkilenc migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt az elmúlt tizenegy napban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül kilencvenhatan a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, huszonhárman másztak át a kerítés alatt, valamint felett.

Az elkövetők közül – akik mind beismerték a bűncselekmény elkövetését – harminchárman pakisztáni, tizennyolcan iráni, tizenhatan afgán, tízen algériai, kilencen iraki, heten-heten koszovói és palesztin, hatan szíriai, négyen tunéziai, hárman-hárman török és bangladesi, egy-egy pedig indiai, libanoni és egyiptomi állampolgárnak vallotta magát. Huszonkilencen Mórahalomnál, tizenheten Kelebiánál, tizenegyen Ásotthalomnál, hatvanketten ismeretlen helyen léptek magyar területre.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta 2245 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, öt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást a Szegedi Járásbíróság előtt – tudatta az ügyész.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés