8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaEgyütt a főtéren Szent István ünnepén

Együtt a főtéren Szent István ünnepén

Gyermek- és családi programokat is kínál a város hivatalos ünnepségére érkezőknek az augusztus 20-i rendezvényen az önkormányzat. A Széchenyi téren délután háromtól táncműsort, koncertet tekinthetünk meg, s természetesen megszegésre kerül az ekkor elmaradhatatlan megszentelt új kenyér is.

Idén is több napos rendezvénysorozatba foglalja Pécs Szent István királyunk ünnepét, augusztus huszadikát. Az egész hétvégén át tartó Mediterrán Hangulatok Fesztiváljának keretében a Széchenyi tér képző- és iparművészekkel, étel- és italárusokkal, portékáikat kínáló borosgazdákkal, pálinkafőzőkkel népesül be.

A gasztronómia örömei mellett, az itt felállítandó színpadon és a téren huszonöt különböző produkció és esemény kap helyet. A délutáni játszóházat, a gyermekprogramokat, a zenés- táncos produkciókat a kenyérszentelés és az államalapítás emelkedett ünnepe követi.

Ezen a hétvégén kerül sor az V. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozóra is, amelynek egyes programjai, így a huszadikai térzene, emelik majd az ünnep fényét.

Az államalapítás napján délután három órakor nyitja kapuit a Bendegúz Gyermekzug. Négy órától a „Jeles napok nyáron” című gyermekműsort tekinthetjük meg Zajzon Tamás és Balassa Édua előadásában, öt órától pedig a fúvósok adnak gálaműsort. Az est kezdetén, hét órától a Tanac Táncegyüttes tart bemutatót, majd fél nyolctól veszi kezdetét a Szent István napi ünnepség.

A himnusz után verses összeállítást hallgathatnak meg az egybegyűltek. Dr. Kunszt Márta alpolgármester ünnepi beszédét követően Mayer Mihály megyéspüspök oszt áldást, hogy aztán az új kenyér is megszegessék. Az est zárásaként, fél kilenctől a Lighthouse zenekar ad koncertet. Az ünnepi tűzijáték idén elmarad, az erre fordítandó összeget az árvízkárosultak javára ajánlotta fel a város.

A jeles nap során, a Kossuth téren magánszervezésben is lesz ünnepi műsor. Itt délután három órától kezdve a gyermekprogramoké lesz a főszerep, hiszen a nap folyamán arcfestést kaphatnak a kicsik, lufit hajtogathatnak és hennafestés is lesz. Este hattól táncműsort adnak a téren, majd fél nyolctól a Dred és Doris nevű csapat, fél kilenctől pedig a Váci Eszter Quartet szórakoztatja az egybegyűlteket. A program zárásaként fényfestéssel „öltöztetik fel” a Kossuth téri polgármesteri hivatalt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő