Elege lett Páva Zsoltnak a rongálókból

Megelégelte a városvezetés azt, hogy szinte minden mozdíthatót ellopnak Pécs köztereiről, s a rongálók nem kímélnek semmit. Úgy tudjuk, a jövő héten komoly bejelentést tesz Pécs polgármestere.

A polgármester közvetlen környezetéből úgy értesültünk, hogy Páva Zsoltnak elege lett a rongálók, vandálok, fémtolvajok ténykedése miatt.

Elfogadhatatlan ugyanis az, hogy miközben Pécs sok százmillió forintot költött el arra, hogy rendben legyen, rendezett legyen, szépüljön a város, aközben egyesek törnek-zúznak, ellopnak mindent, ami mozdítható.

Úgy tudjuk, hogy ezért szigorú intézkedéseket foganatosítanak, az ügyben a jövő héten részletesebb bejelentés is várható.

A közterek rongálásának egyik emlékezetes példája volt az, mikor „Made in China” feliratot festettek a Széchenyi térre, legutóbb a „parkour” szót marták rá gyümölcssavval az örökmécses melletti kőre. Ugyanakkor Uránvárosban, Kertvárosban, vagy a keleti városrészben sem kímélik a gazemberek az új parkokat.

A fémtolvajok pedig az aknafedlapok mellett immár rászoktak a korlátokra is, hiszen a Szent István téri Ókeresztény Mauzóleum korlátját „fogyasztották el” szép lassan néhány hét alatt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.