Repülőgépen mentett életet a pécsi dékán és a rektor helyettes. Mindkettejüknek az utazás végén a gép kapitánya személyesen mondott köszönetet. Egyikük még jutalmat is kapott. A Pécsi Tudományegyetemen vezetőivel nem ez volt az első eset, amikor közbe kellett avatkozniuk.
Civilben hősökként ünneplik azokat, akik hivatásukat akkor sem felejtik el, amikor nem munkahelyükön dolgoznak, hanem épp utaznak vagy szórakoznak valahol.
Betlehem József, a PTE Egészségtudományi Kar dékánja már több ízben segített olyan bajba jutott emberen, aki eszméletét veszítette. Legutóbb az egyik pécsi szálloda ünnepi rendezvényén az egyik fellépő kórustag ájult el, de természetesen a műsort nem akarták abbahagyni a diákok, így ők nem segíthettek. A közönség soraiban helyet foglaló dékán elsőként ugrott oda segíteni, és néhány perces ellátás után végül sikerült „rendbe hozni” a fiatal hölgyet annyira, hogy segítséggel ki tudjon menni a friss levegőre. Néhány nappal később a pécsi egészségtudományi kar első embere Hannoverből utazott repülővel Bécsbe, amikor egy középkorú olasz úr lett rosszul a repülőgép fedélzetén. A légi utaskísérők kérdésére Betlehem József azonnal jelezte, megpróbál segíteni, és az elsődleges ellátásnak, valamint a repülőgép megfelelő egészségügyi felszerelésének köszönhetően nem is lett nagyobb a baj. Az ellátást követően a kapitány személyesen fejezte ki köszönetét.
– Korábban több éven keresztül kivonuló mentősként dolgoztam, és jelenleg is a karunkon a
sürgősségi ellátási tanszéket vezetem, így természetesen közel áll hozzám az elsősegélynyújtás – mondta a dékán. Ugyanakkor minden ilyen alkalommal azt érzékelem, hogy az emberek egy részének fogalma sincs arról, melyek azok az alapvető tevékenységek, amelyeket egy rosszullét esetén meg kell tenni, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Nem véletlen, hogy a Pécsi Tudományegyetemen a többi karon lévő oktatóknak is tartottunk már képzéseket az egészségnyújtásról, hogyha ők kerülnek egyszer ilyen szituációba, a kezükbe tudják venni az irányítást, és meg tudják kezdeni a segítségnyújtást, mielőtt kiérkeznének a mentők.
A PTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Kovács L. Gábor akadémikus még kiélezettebb helyzetbe került néhány nappal ezelőtt, de dékán kollégájához hasonlóan ő is derekasan helytállt. Egy nemzetközi orvosi konferenciáról, Malajziából utazott haza, amikor egyszer csak egy légi utaskísérő hajolt fölé. – Doktor Úr, jöjjön gyorsan – hangzott a rövid, vészjósló segélykérés. Kiderült, hogy az utaslistán megnézték, van-e doktor előtaggal rendelkező nevű személy a fedélzeten, és egyedül őt találták. Egy 65 év körüli maláj nő ájult el, de úgy, hogy az elsősegélynyújtásban jártas személyzet sem tudta magához téríteni a hölgyet.
A professzor nem volt könnyű helyzetben, hiszen alig állt a rendelkezésére gyógyszer vagy egyéb segédanyag, ráadásul a maláj hölgy a kultúrájának megfelelően tetőtől talpig fel volt öltözve, és ugye bármilyen ruhaneműtől szentségtörés lett volna őt megszabadítani, különösen 380 utas szeme láttára. Így a ruházaton keresztül próbált segíteni a professzor.
– Hosszas élesztgetés után sikerült magához térítenem a hölgyet. Kiderült, hogy órákig mozdulatlanul ült, majd felállás közben nemcsak elájult, de az eleséstől a fején és a mellkasán meg is sérült – mesélte Kovács L. Gábor. Amikor már azt hittem, túl vagyok a nehezén, a kapitány félrehúzott, és azt mondta: „Doki, innentől Ön a főnök, Ön diktál. Ha azt mondja, minimális esély is van arra, hogy a nő életveszélybe kerül, nekem kényszerleszállást kell végrehajtanom. Ugyanakkor a döntésénél kérem, hogy vegye figyelembe, hogy Afganisztán fölött repülünk éppen…” Nyeltem egy nagyot, és azt mondtam, vállalom a felelősséget, és a diagnózisom szerint a hölgy kibír még 8 órát a célállomásig, Amszterdamig.
A gyors és precíz közbeavatkozásnak köszönhetően így is lett, a gép elérte Amszterdamot, a fedélzetén az addigra stabil állapotba került maláj nővel. A kapitány a leszállást követően a légitársaság nevében átnyújtott a PTE rektorhelyettesének egy 100 Eurós csekket, melyet repülőjegyre lehet beváltani.
