Életmentés: tízezer gyerek érdekelt

A legfontosabb egészségügyi adataikat tartalmazó kártyát kap tízezer gyermek Pécsen még a nyári szünet előtt – jelentette be a baranyai megyeszékhely alpolgármestere szerdán a baranyai megyeszékhelyen.

A fideszes Csizi Péter elmondta, a pécsi városvezetés az elsők között döntött úgy, hogy egészségkártyával látja el az óvodás, az általános és a középiskolás gyerekeket.

A Dr.Card Kft. által kibocsátott, bankkártya nagyságú lapocskán minden olyan adat szerepel, amely például baleset esetén nélkülözhetetlen a mentők számára. Sebők István, a cég képviselője elmondta: többek között a gyerek vércsoportjáról, esetleges gyógyszerérzékenységéről, belső szervi elégtelenségeiről, a szülők elérhetőségéről is tudomást szerezhetnek így az orvosok.

A kft. januárban kötött együttműködési megállapodást az Országos Mentőszolgálattal, ennek értelmében a szervezet is támogatja, hogy mindenki rendelkezzen egészségkártyával, ugyanis – ahogy azt Boronkai Tamás, a szolgálat munkatársa elmondta – életet is menthet a lapocska azzal, hogy segít a diagnózis felállításában.

Mácsainé Németh Erzsébet, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények főigazgatója elmondta: a gyerekeknek biztosított, darabonként 381 forintba kerülő kártya bevezetését egy uniós program segítségével, önkormányzati ráfordítás nélkül finanszírozzák.

Csizi Péter reményét fejezte ki, hogy hamar elterjed a híre helyi lakosság és a vállalkozások körében is a kártyának, hiszen segítségével felgyorsulhat és hatékonyabbá válhat a sürgősségi betegellátás.

Lehetőség lesz egy úgynevezett e-kartonrendszer igénylésére is, amely a mindennapi betegellátásban segítheti az orvosok munkáját. A rendszerbe regisztrálók feltölthetik minden egészségügyi adatukat, leletüket, és a páciens személyes kódja alapján a kezelőorvos hozzáfér az online kartonhoz, ami lényegesen felgyorsítja a diagnózis gyors és pontos felállítását.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.