5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaNyilatkozatba foglalták a pécsi értékeket

Nyilatkozatba foglalták a pécsi értékeket

Nem szokványos időpontban, húsvéthétfőn rendkívüli közgyűlésen fogadta el az önkormányzat képviselő-testülete a Húsvéti Nyilatkozatot. A dokumentumban a Pécs városának meghatározó értékeit rögzítették, amelyet teljes terjedelmében olvashatnak.


– Az elmúlt húsz év során ugyan voltak ilyen irányú kezdeményezések, ám mindeddig nem jutott el oda a város és a képviselő-testület, hogy rögzítse, melyek a város értékei, hogyan tudja önmagát meghatározni Pécs – mondta Páva Zsolt, Pécs polgármestere az ülés kezdetén.

A mostani nyilatkozat ugyanakkor semmilyen rendkívülit nem tartalmaz, hiszen a dokumentumban foglalt értékek a pécsiek előtt ismertek, s ez nem is egy politikai deklaráció, hiszen nem napi kérdésekkel fogalmazik – mondta a városvezető.

A közgyűlésen nem jelentek meg az LMP és az MSZP képviselői, ugyanakkor a Jobbik részéről Gyimesi Gábor kritikával illette a szöveget, mondván nem érthető, hogy kié is a nyilatkozat, a szövegben szereplő „mi” alatt pontosan mit is érhetünk. Szerinte, a mostani városirányítók nincsenek abban az erkölcsi magasságban, hogy fundamentumot alkossanak, s a politikusok szereptévesztésben vannak. Hozzátette: Pécsnek már van fundamentuma, ami nem más, mint a magyar kereszténység.

Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, parlamenti képviselő úgy vélekedett, hogy különleges ünnep a mai nap, Krisztus feltámadásának ünnepe, hiszen azontúl, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök ma írta alá az új alaptörvényt, s délelőtt beiktatták az új megyés püspököt, Udvardy Györgyöt is.

– Pécs, a kultúra városa, s elsőként tudta képviselni hazánkat az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatban – emlékeztetett Hoppál Péter. Elmondta: a dokumentum említést tesz az ezeréves egyházmegyéről, az első hazai egyetemről, s jeles személyekről. A nyilatkozat egy pillanatfelvétel arról, miképpen gondolkodnak a városról, Pécsről.

A KDNP-s képviselő, Oszoli Dénes szerint a Szent Istváni örökségre építenek a dokumentummal, amely nem egy diktátum, hanem lehetőséget ad arra, hogy „szembenézzünk az értékeinkkel, számba vegyük azokat”.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője szerint nagyböjt az önvizsgálatot ideje, s az új alkotmány készítése az volt, hiszen a célokat, a feladatokat, a történelmi múltat is áttekintették alkotói. A pécsi nyilatkozat – ahogyan az új alkotmány is – pedig arról szól, hogy egymásért felelősséget akarunk vállalni, a pécsieket ugyanis az egymás iránti tisztelet, szeretet határozza meg.

A közgyűlési többség ezt követően elfogadta a nyilatkozatot, ugyanakkor a Jobbik képviselői nemmel szavaztak.

FRISSÍTVE – 21:52

Az ünnepi pillanatok este folytatódtak a Kodály Központban, ahol Pécs nyolc magyarországi várossal, valamint Kolozsvárral együtt az új alkotmány tiszteltére rendezett Nemzeti Gálaestet. Schmitt Pál köztársasági elnök Budapestről sugárzott ünnepi beszédjét követően Pécsett is felcsendült Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa.

Az előadást követően Páva Zsolt beszédjében többször is kiemelte, hogy a ma aláírt alkotmánynak bár támogatói és ellenzői egyaránt vannak, az legitim. Hozzátette, a Kárpát-medencei magyarság több mint 1000 éves történelme során csupán három alkotmány született, és mind közül a ma aláírt az első, amely kifejezi a magyarság egészének nemzeti egybetartozását. Ünnepi gondolatainak zárásaként a közönség előtt a polgármester felolvasta a délután elfogadott Húsvéti Nyilatkozatot.

A dokumentumot a városháza aulájában is kifüggesztették, s postázzák az eredeti városi pecséttel lepecsételve és hitelesítve, részévé téve ezzel valamennyi pécsi család örökségének.

„Húsvéti Nyilatkozat”

Mi, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői fontosnak és szükségesnek tartjuk, hogy az ország megújulása idején magunk  is megfogalmazzuk városunk alapvető értékeit. Ajánljuk e nyilatkozatot minden mai és jövőbeli pécsi polgár figyelmébe, hogy városunk a több ezer éves múltja után jövőben is sikeres, békés, és biztonságos legyen.

Pécs a mi városunk.

Pécs a Dél-Dunántúl központja, a kultúra városa, kétezer éves hagyományaival, világörökségi értékeivel, 644 éves egyetemével, gazdag természeti értékeivel, életerős és tettre kész polgáraival, olyan életközösség, amelyben a fiatalok lehetőséget kapnak jövőjük megalapozására, a családok biztonságuk megteremtésére, míg az idősek a tisztes, békés életre.

Pécs európai város, amely hagyományainál fogva összeköti az embereket. Összeköti dél és észak, kelet és nyugat kultúráit, vallási örökségeit, nyelveket. Az „öt templom” városában mindenki otthon érezheti magát, mindenki barátra, közösségre lelhet, minden ember személyében is értéket képvisel. Az ezer éves egyházmegye központja egyben a vallásfelekezetek és a nemzetiségek párbeszédének városa is.

Pécs a magyar nemzet jelentős városa, amely tiszteli és ápolja a magyar történelem és a kultúra legszebb hagyományait, találkozási pontja Magyarország sokszínű kulturális törekvéseinek. Janus Pannonius, Csontváry Kosztka Tivadar, Zsolnay Vilmos, Angster József, Babits Mihály, Breuer Marcell, Fejér Lipót, Kodolányi János, Miroslav Krleza, Kodály Zoltán, Kertész Mihály, Viktor Vasarely, Weöres Sándor, Csorba Gyöző, Tüskés Tibor és megannyi alkotótársuk olyan szellemi örökséget hagyományoztak ránk, amely méltán teszi Pécset kiemelkedővé a magyar városok sorában.

Pécs barátságos város, amely tiszteli az ember szabadsághoz, boldoguláshoz, biztonsághoz fűződő jogát, tiszteli a véleményszabadságot, és felelősséget érez minden pécsiért. Gondoskodik a rászorulókról, esélyt teremt a leszakadóknak, figyelmet fordít a fogyatékkal élőkre, mert mindenkit a közösség értékes tagjának tekint.

Pécs a tudomány, a szellem városa, amely otthont ad Magyarország első egyetemének, megbecsüli és támogatja a tudomány művelőit, mert hisz abban, hogy a szellemi gyarapodás vezet a gazdasági fejlődéshez, s végső soron ez teszi Pécset a határokon átnyúló régió központjává.

Pécs befogadó város, amely kinyújtja kezét minden ember felé, aki egy órát, egy napot, egy évet vagy egy életet tölt itt. Mi egy közösség vagyunk, gondoljunk bármit a világról, múltról, jelenről vagy jövőről, mert mi szeretjük Pécset.

Pécs a mi városunk!

Pécs, 2011. április 25-én, húsvét hétfőjén.

Dr. Páva Zsolt

Pécs polgármestere”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő