11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaElfogynak a diákok a szakiskolákból

Elfogynak a diákok a szakiskolákból

Akár 2-3 osztállyal is kevesebb indulhat szeptembertől a pécsi szakmunkásképző iskolákban, mert ennyivel kevesebben jelentkeztek az intézményekbe. Emiatt tanárok maradhatnak állás nélkül, de az iskolák puszta fennmaradása is veszélybe kerül.

A szakemberek szerint kevés a gyerek, és azok többsége is inkább a gimnáziumot választja, mert Magyarországon nincs becsülete a szakmunkának. A pécsi önkormányzat ezért a jövő évtől csökkentené a gimnáziumba felvehető tanulók létszámát, és megemelnék a felvételi ponthatárokat is.

Várnagy Mihály igazgató elmondta, az Angster szakiskola egyik tagozatára 150 diákot tudnának felvenni, ám ennek harmada jelentkezik csak. A tendencia pedig csökkenő. A többi tagozaton sem jobb a helyzet, hiszen például a könnyűipari osztályt – jelentkezők hiányában – valószínűleg el sem tudja indítani az iskola.

Az igazgató szerint a pótbeiratkozáson fel tudják majd tölteni az üres helyeket, ha azonban nem így lesz, akkor akár 4-5 pedagógustól is meg kell majd válniuk.

Várszegi Gyula az iparkamara szakembere azt mondja, hogy az iskola helyzete nem egyedi Pécsett. Három-négy intézmény van még ugyanilyen rossz helyzetben. Ennek oka, hogy egyre kevesebb gyerek születik, a csökkenést pedig elsősorban a szakképző iskolák érzik meg. A szakmunkát szerinte nem becsülik meg eléggé Magyarországon.

Hári József, a Pannon SZASZET munkaszervezeti vezetője a szakképzések színvonalemelésében hisz. Mint mondja, a pályaválasztásnál kell kezdeni az egészet. A gyerekeket időben orientálni kell a szakmunkák, a kétkezi munka felé.

Az önkormányzat ezért jövő évtől csökkentené a gimnáziumba felvehető tanulók létszámát, és megemelnék a felvételi ponthatárokat is. A városvezetés ősztől dolgozná ki az új modell részleteit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő