Elhunyt a Forró szél Surdája

Meghalt Ljubisa Samardzic szerb színész, akit a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet.

A 81 éves színész halálhírét péntek éjjel jelentette a szerb sajtó. Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt, családja ápolta.

A jugoszláv és a szerb színjátszás egyik legismertebb alakját a magyar közönség a nyolcvanas években ismerte meg, akkor vetítette ugyanis a Magyar Televízió a Forró szél című tízrészes jugoszláv vígjátéksorozatot. A műsort később számos alkalommal ismételték, az alacsony vérnyomással küzdő, kalapos, komikus figurát tévénézők nemzedékei ismerték meg, a sorozat főcímzenéje, az Adio pedig azóta is népszerű.

Ljubisa Samardzic 1936-ban született Szkopjéban, jogot tanult, végül azonban Belgrádban szerzett diplomát a színművészeti akadémián. Első filmszerepét 1961-ben kapta, azóta a legjelentősebb jugoszláv és szerb filmekben játszott, a kilencvenes évek óta pedig rendezett is. 1967-ben a Reggel (Jutro) című filmben nyújtott alakításáért a Velencei Filmfesztiválon kiérdemelte a legjobb színésznek járó Volpi Kupát. Díjait és elismeréseit 2014-ben a Jugoszláv Filmarchívumnak adományozta.

(kiemelt fotó: alo.rs)

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés