Elhunyt Koltai Dénes

75 éves korában, súlyos, hosszan tartó betegség következtében elhunyt dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nyugalmazott professzora – írja a Szabad Pécs. 

A város napján tavaly Pro Civitate-díjjal ismerték el a Pécsi Tudományegyetem korábbi, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (jogutódja a mai Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar) alapítója és egykori dékánja, a PTE egykori rektorhelyettese több évtizedes oktatói-nevelői, iskolaszervezői munkásságát.

A lap a következőket írta az elhunytról:

„Koltai Dénes 1947-ben született, a Zipernowsky-ba járt Pécsen, ott érettségizett és kapott technikusi vizsgát, majd a Pécsi Tanárképző Főiskolára ment, földrajz-rajz szakon végzett. A pécsi tanárképző főiskola után az egyetemi végzettséget már Budapesten, az ELTE-n szerezte meg (1976), pedagógia szakon, a hetvenes évek végén pedig doktori címet szerzett bölcsészettudományból…

…A 70-es évek elején már az MSZMP Baranya megyei Bizottság Oktatási Igazgatóságán tanszékvezető tanár volt, tíz éven át, 1983-ig dolgozott ott. És ott volt 1974-ben a PTE Közművelődési Szakcsoport megalakulásánál, már ott is a felnőttoktatással, andragógiával foglalkozott. Azzal, ami aztán az életművének a koronája lett. Egy önálló intézetet alapított, a FEEFI-t, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Intézetet, majd egyetemi kart, a PTE Felnőttképzési Karát. Ami mára már nincs, de ez jórészt nem rajta múlt.

Felnőttképzéssel, és a modern kor kihívásaival foglalkozott, és szívén viselte a leghátrányosabb helyzetű emberek és a roma emberek sorsát is. Nem mindennapi életének egy nem mindennapi címe, hogy tiszteletbeli cigány vajda címmel is felruházták.

Egészen bizonyos, hogy elsősorban életszeretetével és emberségével érte el ezt is.

Egy tevékeny, nagy életút zárult le tegnap. Koltai Dénest nem csak városszerte ismerték és kedvelték nagyon sokan, köztük olyanok is, akik nem azokat az értékeket vallották magukénak, amelyeknek a legfontosabb emberi értékei mellett ő mindvégig kitartott.”

Koltai Dénes (bal oldalon) 2021-ben, a város napján vehetett át díjat 

Kiemelt kép: PTE1367 YouTube 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés