Elítélhetik a németeket emberölésért

A Pécsi Törvényszék 2012. december 12-én 8 óra 45 perckor folytatja K.M.W. német állampolgár és két társa ügyének tárgyalását előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vád ügyében Pécsett, a Rákóczi út 34. fszt. II. számú tárgyalótermében.

K.M.W. és két társa 2009. augusztus 30-án délután Monyoródon együtt ebédeltek a két, szintén német állampolgár áldozattal, ahol nyugtatószert juttattak a szervezetükbe és egy mohácsi építkezésre szállították, majd megölték őket és egy korábban kiásott munkagödörbe dobták be az áldozatok testét, és munkagéppel betemették őket.

A bíróság a tárgyalásra a vádlottakon és a védőkön kívül az ideg-elme orvos
szakértőket idézte meg, hogy véleményt mondjanak a III. rendű vádlott német orvosi iratai alapján a büntethetőségéről.

Hirdetés