12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaElítélhetik a németeket

Elítélhetik a németeket

Július 10-én, fél egykor folytatódik a Pécsi Törvényszéken K. N. W. és két társának a pere, amelyet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt indítottak. Ítélethirdetés esetlegesen várható az ügyben.

A vádirat szerint a vádlottak 2009 augusztus 30-án délután Monyoródon együtt ebédeltek a két szintén német állampolgár áldozattal. Ekkor nyugtatószert juttattak a szervezetükbe és egy mohácsi építkezésre szállították, majd megölték őket és egy korábban kiásott munkagödörbe dobták be az áldozatok testét, és munkagéppel temették be.

A monyoródiak szerint a három német teljesen kiforgatta vagyonából az idős házaspárt, akik 2006-ban költöztek a faluba és több ingatlant is vásároltak. Az egyik monyoródi házukat később el akarták adni, arra leltek rá az interneten a letartóztatott németek. A fiatalabb társaságot az öregek bizalmukba fogadták, és az egyik közös ebéd után – 2009 augusztus végén – az idős házaspár eltűnt. A gyanút azzal oszlatták el a vádlottak, hogy az öregek Spanyolországba utaztak pihenni.

A július tizedikei tárgyalásra a bíróság hat főt idézett.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő