Elkábították és kifosztották a vendégeket egy budapesti bárban

Csoportosan elkövetett rablás miatt vádat emeltek egy budapesti, belvárosi bár üzletvezetője, egy pultosa és három törzsvendége ellen, akik egymással összejátszva elkábítottak, majd kifosztottak vendégeket – tájékoztatta a főváros főügyész hétfőn az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte, az V. kerületi szórakozóhelyen az áldozatok italába bódító anyagot kevertek, majd amikor azok öntudatlan állapotba kerültek, összehangolt módon elvették értékeiket: a mobiltelefonjukat, az irataikat, a pénztárcájukat és a bankkártyájukat.

Az öt vádlott négy alkalommal összesen hat embert fosztott ki 2016-2017 telén, köztük brit és svéd állampolgárokat is – tette hozzá.

Az is előfordult – folytatta –, hogy a vádlottak a bódult sértetteket hazakísérték további értékeik megszerzése érdekében, valamint a bárban fizetéskor kifürkészett PIN-kódok felhasználásával a megszerzett bankkártyákkal is pénzt vettek le automatákból.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a vádiratában többrendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt az első- és a másodrendű vádlottra – ha beismerik bűnösségüket és lemondanak a tárgyalás jogáról – 6 év 6 hónap, illetve 7 év fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá a megszerzett értékek erejéig vagyonelkobzást javasolt – közölte a főügyész.

Hirdetés