Ellenzéki pártok: gyenge a kormány gazdaságvédelmi intézkedése

Az ellenzéki pártok egységesen bírálták, kevésnek és gyengének nevezték a kormány eddigi, a koronavírus-járvány elleni fellépést szolgáló gazdaságvédelmi intézkedéseit. Hétfőn az MSZP, a DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum közösen tartott sajtótájékoztatót a témában.

Lukács László György, a Jobbik képviselője azt mondta, hogy a parlament egy olyan salátatörvényt fog tárgyalni, aminek számos eleme nem kapcsolódik a koronavírus-járványhoz. Semmi köze a védekezéshez annak, hogy hogyan titkosítanak egy hatalmas beruházást, hogy hogyan kaphatnak a “földesurak” lehetőséget a birtokaik kiterjesztésére, vagy az, hogy egy kormányközeli embernek ingatlanokat akarnak adni – jelentette ki.

A magyarok biztonságát az szolgálná, ha a törvényhozásban csak és kizárólag a védekezést szolgáló jogszabályok születnének, például olyanok, amelyek előírják a kötelező maszkviselést és biztosítják az ehhez szükséges védőeszközöket – közölte.

Az Orbán Viktor által hétfőn ismertetett intézkedéseket úgy értékelte, hogy kormányfő nem érdemben kezelte a problémákat, csak “kommunikációsan”.

Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője megköszönte az egészségügyi dolgozóknak járó ötszázezer forintos juttatást, de leszögezte, hogy a szociális ágazatban, a kiskereskedelemben és a postai szolgáltatásban dolgozóknak is jár a védőfelszerelés és a megfelelő anyagi elismerés. Több pénzt az embereknek, az önkormányzatoknak és a vállalkozásoknak, de semmit a haveroknak, semmit a rokonoknak – reagált a miniszterelnök hétfői szavaira.

A parlament előtt fekvő salátatörvény arról szól, hogy a kormányfő a tragikus helyzetet kihasználva további földekhez, pénzekhez és előnyökhöz akarja juttatni a “saját oligarcháit” – ismertette meglátásait.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy miközben kevés az elvégzett teszt, emberek veszítik el a munkájukat, vagy az életüket, Orbán Viktornak az a fontos, hogy építkezzen a Városligetben, épületeket adjon át Schmidt Máriának, átszervezze az egyetemeket, épüljön a Budapest-Belgrád vasút és pénz jusson az “oligarcháknak”.

A képviselő azt követelte, hogy Magyarország fogadja el az EU által nyújtott pénzügyi segítséget, az így érkező forrásokat pedig fordítsa védekezésre és a nehéz helyzetben lévők megsegítésére.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott: Orbán Viktor “diktátorosat játszik”, felrúgja az alaptörvényt és az EU alapokmányát annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet arról, mennyire kevés és gyenge az általa meghirdetett mentőcsomag.

Most az a legfontosabb, hogy mérsékeljék a betegek és a munkahelyüket elveszítők szenvedését – jelentette ki a képviselő, aki megismételte a válságkezelő alapjövedelem bevezetéséről szóló korábbi javaslatukat.

Csárdi Antal, az LMP képviselője azt mondta, hogy aki a védekezés frontvonalában dolgozó önkormányzatokat gyengíti, az a védekezés ellen dolgozik. Az önkormányzatok gondoskodnak az idősek ellátásáról, a karanténba helyezett betegekről és a feltételezett vírushordozókról. Mindezt saját forrásból állják, mert a magyar állam nem ad nekik védőfelszereléseket – szögezte le.

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője leszámolásról, haszonszerzésről és ködösítésről beszélt. A Fidesz leszámol az önkormányzatokkal, de ennek a leszámolásnak elsősorban az emberek lesznek az elszenvedői – érvelt.

Az is elfogadhatatlan, hogy beindult egy “járványbiznisz”, mert az látszik, hogy akiknek az elmúlt tíz évben a legtöbb jutott a közjavakból, azok nem, hogy többet adnának vissza, de még többet akarnak nyerni – közölte.

Orbán Viktor hétfői nyilatkozata alapján pedig még mindig nem tudni, mi lesz azokkal, akik már elveszítették a munkájukat, vagy, hogy hogyan pótolják azoknak a fizetését, akiknek az hamarosan csökken vagy megszűnik – jelentette ki.

Szél Bernadett (független) a “NER-lovagokra” kivetett szolidaritási adó bevezetését, a pénzszivattyúként működő nagyberuházások leállítását, a sportra szánt tao-pénzek egészségügybe való átcsoportosítását és a kormányzati “propaganda” leállítását követelte.

Hirdetés