6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaEllenzéki szövetség: szolidárisak vagyunk Jakab Péterrel

Ellenzéki szövetség: szolidárisak vagyunk Jakab Péterrel

Lapunkhoz közleményt juttatott el a DK, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ellenzéki szövetség. Ennek szövegét az alábbiakban közöljük. 

Kövér László házelnök 9,6 millió forintos büntetéssel sújtotta Jakab Pétert, amiért a Jobbik elnöke hétfőn ficsúrnak nevezte azokat a fideszes képviselőket a parlamentben, akik közpénzből urizálnak – erről a politikus saját Facebook-oldalán számolt be.

Az ellenzéki szövetség többi pártja szolidaritását fejezte ki a Jobbik elnökével az alábbi közleményben:

„Mint minden autoriter rezsim, az Orbán-rendszer is azt gondolja, hogy milliós büntetésekkel talán elhallgattathatja azokat az ellenzéki képviselőket, akik kimondják az igazságot, csorbítva ezzel a képviselők demokratikus ellenőrző tevékenységét. Ahogy korábban megbüntették már Szabó Tímeát, Tordai Bencét, Hadházy Ákost, Szél Bernadettet vagy Vadai Ágnest, úgy legutóbb Jakab Péterre szabtak ki közel 10 millió forintos büntetést, csak mert ficsúrnak nevezte Kövér László fideszes házelnököt.

Az ellenzéki együttműködés pártjai szolidárisak Jakab Péterrel; ha egyikünket megbüntetik, akkor mindannyiunkat büntetik, és ha egyikünket el akarják hallgattatni, akkor minden ellenzéki választópolgárt akarnak elhallgattatni. El kell keserítenünk a fideszes ficsúrokat, és a parlamentben ülő milliárdos bűnözőket: büntessenek nyugodtan, akár minden nap minden órájában, mert mi minden büntetéstől csak hangosabbak leszünk. A szabad Magyarországot nem lehet elhallgattatni!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő