Szerda délután hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds (QS) cég, mely ezúttal tudományterületenként rangsorolta a világ legjobb felsőoktatási intézményeit. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) az élet- és gyógyszertudományok területén az előkelő 451-500. pozícióba került.

A londoniak rangsora módszertanilag három pilléren nyugszik: a tudományos hírnév felmérésén, a munkáltatói elégedettség felmérésén, és az adott szakterületen megjelent publikációk idézettségére jellemző két mutatón (citációk, Hirsch-index). Előbbi két tényezőt az egyetemek által megadott kontaktok válaszai alapján számolják, míg a hivatkozásokat a Scopus adatbázisból kinyerve kalkulálja a rangsorkészítő.

A pécsi egyetem a fenti mutatók alapján az élet- és gyógyszertudományok területén az előkelő 451-500. pozícióba került, ami igazolja Magyarország első egyetemének nemzetközi szinten is kimutatható fejlődését, hiszen évről évre egyre több egyetem szolgáltat adatokat, így egyre élesebb a verseny. Ráadásul az egyik alkategóriában, az orvosképzés területén ennél is előkelőbb helyre, a 301-350-be sorolták a PTE-t!

A rangsor itt érhető el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés