Előremenekülne a Pécsi Tudományegyetem

A becslések szerint tizenkét államilag támogatott helyre vehetne fel hallgatót szeptemberben a PTE közgazdaságtudományi kara, emiatt a piacról pótolná a kieső bevételt az intézmény. Ugyanakkor más karokon, képzéseken is csökken az állami támogatás: az egyetem oktatási igazgatója azt mondja, előre kell menekülni. Most dolgozzák ki azt a stratégiát, amivel megtarthatják majd hallgatóikat.

hirdetés

– Előfordulhat, hogy külföldön folytatom tanulmányaimat – mondta a Pécs TV híradója által megkérdezett hallgató, Soltész Péter, aki éppen vizsgázni érkezett a gazdaságtudományi karra. Azt mondta, jövőre már nem itt fogja végezni a mesterképzést, mert azért már fizetnie kell.

Mint kifejtette, szeptembertől 250 ezer forintot kellene fizetnie félévente az új szabályozás szerint, ezért inkább Ausztriában végzi el a hátralévő két évet, mert ott már térítésmentesen tanulhat.

Magyarországon azonban egyre többeknek nem az: a 2012/13-as tanévben csak a közgazdász képzésre jelentkezők öt százalékát támogatja az állam. Ez azt jelenti, hogy a képzés költségeit a piacról kell megszereznie a képzőhelyeknek – összegzett a pécsi kar dékánja, Ulbert József.

– Akár más karokon tanuló hallgatók számára karrierutakat kínálunk, másrészt lépni kívánunk a nemzetközi színtéren is – nyilatkozta. A dékán szerint Angliából érkezhetnek majd hallgatók, ahol nemrég emeltek tandíjat, ezért van esélye a PTE-nek. Úgy látja, hogy 2012-re elegendő tartalékuk van, a kar át tudja vészelni a következő egy-két évet.

Ám nem csupán a gazdaságtudományi képzésben résztvevők száma csökkenhet jelentősen.

Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgató úgy kalkulál, hogy a tavalyi 62 helyett, idén nyolc jogász hallgatót vehetnek csak fel. Szerinte jelentősen csökken az államilag támogatott helyek száma a PTE-n, így az egyes képzések finanszírozására is kevesebb jut. Az igazgató azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy ez tanszékek megszűnésével, vagy elbocsátásokkal járhat.

– Korai lenne olyasmiről beszélni, hogy megszüntetnénk képzéseket, sőt azt gondolom, hogy az előremenekülés a megoldás. Meg fogjuk találni azokat a módszereket, amelyekkel meg tudjuk tartani a hallgatóinkat – emelte ki.