Hirdetés

A Pécsi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinek az előzetes letartóztatását, akik több társukkal együtt, Magyarországon illegálisan tartózkodó személyeket más EU-s tagállamokba juttattak. 

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított, egy szegedi és egy salgótarjáni férfi – több társukkal együtt – rendszeres haszonszerzésre törekedve, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport tagjaként, folytatólagosan és bűnszervezetben, közreműködött abban, hogy Magyarország területén, illegálisan tartózkodó személyeket a jogszabályi rendelkezések megszegésével más EU-s tagállamokba juttassanak.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény 5-től 20 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Mindkét gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, egyikük többszörös és különös visszaeső. Figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és jellegére, alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak –szabadlábon hagyásuk esetén – megszöknének, elrejtőznének, a még fel nem derített bűntársaikkal összebeszélnének, a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével meghiúsítanák, megnehezítenék a bizonyítást.

A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és egyikük védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés – házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom – elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be, míg a másik védő, aki az ülésen nem volt jelent, három napon belül jelenthet be fellebbezést a bíróság végzése ellen.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét