Elszabadult raliautó okozott sérülést

Balesettel kezdődött pénteken az idei Mecsek-rali: megnyitó után a Széchenyi tér felső részébe, a dzsámi elé kiállított versenyautók közül az egyik elszabadult és két tizenéves lányt sodort el. Könnyebben sérültek meg.
Őket mentő szállította kórházba a helyszínről. A rendőrök jelenleg is a főtéren vizsgálják a baleset körülményeit.

A Suzuki típusú kocsi versenyzői állítják, hogy behúzták a kéziféket, azonban a jármű mégis elszabadult. Az autó lökhárítójának alsó része és egyik lámpája sérült meg.

Frissítve (16:43):

Nézők guríthatták nézők közé a versenyautót a Széchenyi téren

Szerencsés kimenetelű balesettel kezdődött a 46. Drávanet Mecsek Rallye. A Széchenyi téri rajtceremónia előtt a zárt parkolóban sorakoztak föl a városháza előtti céldobogóra készülő versenyautók.

Ezek egyikével, az Ollé Sasa, Budai Annamária páros 20-as rajtszámú Suzuki Swift S1600-ossal a csapat szerelője beállt a számára kijelölt helyre, a Dzsámi előtti lépcsősor szélére. Ez után behúzta, majd szabályszerűen rögzítette a kéziféket. Az autót ezt követően – szemtanúk állítása szerint – az arra járó nézők az ottani többivel együtt folyamatosan fotózták, ám közben többször is többen neki is támaszkodtak.

Ennek lehetséges erősségéhez még további vizsgálatok kellenek, azt azonban a közben a helyszínre érkező rendőrségi igazságügyi szakértő is megállapította, hogy a kézifék be is volt húzva és működött is.

Amint azt dr. Harmat Zoltán versenyorvos közölte, az elszabaduló autó két kislány lábán gurult át, mindketten könnyebb – egyikük erősebb horzsolásos, másikuk kisebb zúzódásos – sérülést szenvedett. A pécsi gyermekklinikán ellátták sérüléseiket, majd még a délután során hazatérhetnek.

Az autó pilótája egyrészt sajnálatát és együttérzését fejezte ki a sérülteknek, másrészt hozzátette, hogy úgy érzi, ők mindenben a szabályok szerint jártak el. Az autónak egyébként az egyik lámpája törött be és az első lökhárítója sérült meg kisebb mértékben, ettől a páros még folytathatja a versenyt.

Szűcs Zsolt

sajtófőnök
46. Drávanet Mecsek Rallye

Hirdetés

Comments are closed.