Emlékoszlop a Hősök kertjében

Emlékoszlopot állítottak a Pécs-Somogyban, a Hősök kertjében. A felállított emlékmű mellett szombaton hajtottak fejet, ahol Őri László, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta: pécsiként és fiatalként büszke arra, hogy olyan nemzethez tartozik, amely 1956-ban példát mutatott szabadságszeretetből a világnak és Európának, kiállt szuverenitása mellett és ezt mind a mai napig megteszi.

Az emlékoszlop 1956 hősei előtt, valamint hat ottani áldozat előtt tiszteleg.

– A 60 évvel ezelőtti forradalom ma is a hősiesség és a hazaszeretet szimbóluma, ezért azokra is emlékeznünk kell, akik nem a harcokban vesztették életüket, hanem a megtorlásban volt részük – mondta Őri László, Pécs alpolgármestere.

ŐriLaszló1
“Büszke vagyok arra, hogy egy olyan nemzethez tartozom, amely ma is bátran kiáll szabadságáért és szuverenitásáért”

Az alpolgármester emlékeztetett rá, hogy negyven évig nem adatott meg a lehetőség, hogy 1956-ról beszéljünk, ma pedig emlékeket állítunk. Őri László hozzátette: legyünk büszkék és emlékezzünk méltón elődeinkre, azokra a pécsiekre, a Mecseki Láthatatlanokra, Kubicza Jánosra és társaira, akik a leghosszabb ideig harcoltak az elnyomó, kommunista diktatúra ellen.

Emlékoszlop2 másolata
Az emlékoszlop 1956 hősei előtt, valamint hat Pécs-Somogyi áldozat előtt tiszteleg

– Büszke vagyok arra, hogy olyan nemzethez tartozom, amely 1956-ban példát mutatott szabadságszeretetből nemcsak Európának, hanem az egész világnak. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan nemzethez tartozom, amely ma is bátran kiáll szabadságáért és szuverenitásáért – mondta beszédében Őri László, Pécs alpolgármestere.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés