Emléktábla őrzi az ötéves küzdelmet

Immár emléktábla őrzi a tubesi János-kilátón azt az ötéves küzdelmet, amelyet a radarmentes hegyért harcoló civilek vittek véghez. A mementó ünnepélyes avatására kedden este került sor a harc jelképévé vált építménynél a pécsi civilek és politikusok részvételével.

Képgalériáért klikk a képre!

Több tucat pécsi vett részt kedden este azon az ünnepségen, amelyet a mára legismertebbé vált mecseki hegyen tartottak meg kedden este. Ekkor avatták fel ünnepélyesen azt az emléktáblát, amely a hosszú küzdelemnek állít örök mementót.

A radarmentességért való küzdelem éppen öt évvel ezelőtt, 2005. november 23-ával kezdődött meg. Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a Sándor-palotában ekkor jelentette be, hogy a Tubesen tervezik megvalósítani a korábban a Zengőre szánt nagyhatósugarú NATO radart. Egy rossz politikai alkuval szövetkező, hibás szakmai döntés alapján az akkori vezetés a pécsiekkel szembe ment.

Ettől az időponttól kezdve azonban a város egy emberként állt ki a lokátor elleni megmozdulásokban, tett meg mindent a radarmentes Pécsért. Mint azt a lokátorellenes küzdelem élharcosának számító Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője a megannyi megmozdulás helyszínén, a tubesi János-kilátó tövében az mozgalomban résztvevőket méltatta, köszönetét fejezte ki a „kemény magnak”, amely minden fontos eseményen kifejezte akaratát, a lokátor megépítésének megakadályozását.

A most felavatott emléktáblával a civilek szerint egy öt éve a palackból kiszabaduló szellemet zártak vissza. Az emléktáblával minden időkben emlékezni, emlékeztetni szeretnék a jövő nemzedékét, hogy jó ügyekért összefogni lehet, érdemes és kell is. Utóbbi kapcsán Kellermayer Miklós, a mozgalom egyik vezéralakja kiemelte: a küzdelem egy jobb kor kezdetét is jelenti, egy olyan korét, amelyben érdemes együtt harcolni egy közös ügyért.

Nagy Csaba alpolgármester beszédében elismeréssel szólt a Tubes védőiről, s köszönetét fejezte ki nekik azért, hogy mindent megtettek a radarmentes Pécsért. Nélkülük ma nagy valószínűséggel lokátor állna ma a hegyen – derült ki szavaiból.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.