Énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba

A világ minden részéről várják a magyar vagy magukat magyar származásúnak valló 18-26 év közötti képzett énekesek jelentkezését március 31-ig a Nemzeti Ifjúsági Kórusba.

A jelentkezők közül a legjobbak meghívást kapnak a felkészítő táborba, amely július második felében lesz Kecskeméten. A kórus ezt követően a Kodály-emlékévhez kapcsolódva öt állomásból álló koncertturnéra indul, amelyen ősbemutatók is elhangzanak – közölte a Zeneakadémia hétfőn az MTI-vel.

A kórus repertoárját mások mellett Kodály Zoltán, Robert Schumann, Orbán György, Frederick Delius és Vajda János művei színesítik majd. A tervek szerint a kórus Keszthelyen, Bécsben, Galántán, Budapesten és Kecskeméten is színpadra lép, utóbbi helyszínen zárul a Kodály Művészeti Fesztivál.

Hirdetés