Érdekünk az online gép

Az online pénztárgépek bevezetése össztársadalmi érdek, egyszeri, előrelátható és elviselhető költséggel jár, amelyhez a kormány támogatást is nyújt a hazai vállalkozásoknak – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel.

A nap folyamán az MSZP-s Szanyi Tibor sajtótájékoztatón követelte a kormánytól, hogy tegye ingyenessé a pénztárgépcserét a mikrovállalkozások számára. Az LMP pedig közölte: törvénymódosítási javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a kisvállalkozókat ne lehetetlenítse el a pénztárgépek online bekötésének költsége.

A Fidesz sajtóirodája közleményében azt írta: az új pénztárgéprendszer várható pénzügyi és társadalmi hatása egyértelműen pozitív, ezt a szomszédos Horvátországban készült friss felmérések is igazolják, ahol az év elején vezették be az online gépeket.
A nagyobbik kormánypárt szerint “míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány tétlenül nézte az adócsalásokat, sőt a kieső adóbevételeket a tisztességes adózóktól és a magyar családoktól hajtotta be”, addig a jelenlegi kabinet az online pénztárgépek bevezetése mellett döntött, mert azok tisztességes piacot teremtenek.

A cél az, hogy minden kereskedés vallja be és fizesse be a ráeső adóterhet, és senkinek ne kelljen azért többet adóznia, mert mások adót csalnak – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a rendszer bevezetése így minden vállalkozásnak is érdeke, és teljesen átlátható szabályok szerint történik.

“Nem az online pénztárgépeken, hanem saját magán kellene kezdeni a korrupció elleni harcot a bukott baloldalnak, és meg kellene szabadulnia a korrupt Gyurcsány-Bajnai-korszaktól, de ehelyett azt látjuk, hogy a múlt koalíciója újra együtt van” – fogalmazott közleményében a Fidesz.

Hirdetés