6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaErdő Péter: Jézus az igazi pásztor

Erdő Péter: Jézus az igazi pásztor

Jézus az igazi pásztor, aki az örök dicsőségből az elesett emberiség keresésére indul, hogy a vállán vigye haza az eltévedt bárányt – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Budapesten a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

A karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter szentbeszédében kiemelte: Jézus „értünk jött, mert az elveszett bárány maga az emberiség”. „De ha elveszettek vagyunk – tette hozzá a bíboros -, akkor létezik a megtalálás, akkor nem céltalan ösvényen bolyongunk, hanem van egy otthon, ahol várnak ránk, egy otthon, ahová örömmel visz minket haza Krisztus, ha engedjük, hogy megtaláljon.”

Erdő Péter felhívta rá a figyelmet: nem véletlen, hogy Jézus születésének örömhírével az angyal nem a papokhoz és az írástudókhoz megy, hanem a pásztorokhoz, akik a nyáj mellett virrasztanak a betlehemi éjszakában.

A pásztorok nem a szent iratok tudós magyarázói – mondta a bíboros -, és aligha ismerik a Messiás eljöttével kapcsolatos számításokat. De hallgatják az éjszaka csendjét, figyelik a csillagokat: látnak és hallanak. Jóval élesebben, mint a mai emberek a városok zajában – tette hozzá.

A bíboros hangsúlyozta: „a hozzánk közeledő Isten az egyszerű, elemi, alapvető dolgokra figyelő emberhez szól”. A pásztorok pedig sietve adják tovább az angyaloktól kapott örömhírt: „ma született nekünk az Üdvözítő”.

Erdő Péter utalt rá, hogy a betlehemi pásztorok alakjában megjelenik a jövendő lelkipásztorok képe is. Úgy fogalmazott: „elmondani mindenkinek az örömhírt és dicsőíteni az Istent: ez az apostolok küldetése, ez a papok különleges hivatása, és erre indítja a Szentlélek a világi hívőket is”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő