Erősödik a gazdaság Európában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várakozásai szerint 2014-ben folytatódik a gazdasági növekedés a fejlett gazdaságú európai országokban, de továbbra is nagyon alacsony marad az infláció. A lakossági fogyasztás végre növekszik és az export is segítheti a gazdaság megerősödését.

hirdetés

A magas munkanélküliségi ráta, a nagy államadósságok, a befektetések alacsony szintje, a kihasználatlan termelési kapacitások, a hitelszűke, és a pénzügyi rendszer felaprózódása azonban továbbra is csökkentik az eurózónás gazdasági növekedés ütemét – állapította meg az IMF kedden megjelent, Világgazdasági Kilátások (WEO) című, szokásos negyedéves jelentésében.

A jövőbeni növekedésre a legnagyobb veszélyt a félbehagyott reformfolyamatok, a külső kockázati tényezők és a már említett alacsony infláció jelentik. Az IMF ajánlása szerint a laza monetáris politika, valamint a pénzügy és strukturális reformok befejezése lenne a garancia a recesszió elhárítására.

Az IMF szerint a mostani gazdasági növekedés aránytalanul oszlik meg az egyes országok és a gazdaság bizonyos részei között. Németország gazdasága, főleg az exportra termelő része, erős, de a magánbefektetések szintje még alacsony, és összességében nagy különbségek vannak az egyes országok folyó fizetési mérlegeiben.

Európa fejlettebb felében (az eurózóna 18 tagállamában, a skandináv országokban, Svájcban, valamint Nagy-Britanniában és Csehországban) 2013-ban 0,1 százalékos GDP-növekedés volt, 1,5 százalékos infláció, 2,6 százalék volt a folyó fizetési mérleg többlete a nemzeti GDP-khez képest és 10,8 százalékot ért el a munkanélküliség.

A GDP-növekedés 2014-ben 1,5 százalékra, 2015-ben 1,7 százalékra gyorsul, az infláció alacsonyabb lesz (idén 1,1 százalék, jövőre 1,3 százalék), a folyó fizetési mérleg többlete 2014-ben 2,6 százalék marad, 2015-ben 2,8 százalékra nő. A munkanélküliség fokozatosan csökken, 2014-ben 10,6 százalékra, 2015-ben 10,2 százalékra.

A jelentősebb fejlett európai gazdaságok közül 2014-ben Nagy-Britanniában 2,9 százalék, Svédországban 2,8 százalék, Svájcban 2,1 százalék, Németországban 1,7 százalék, Franciaországban 1 százalék, Spanyolországban 0,9 százalék, Olaszországban 0,6 százalék lesz a gazdasági növekedés az IMF előrejelzése szerint.