Értékelte az ÖPE a városvezetés elmúlt egy évét

A napokban felállított, Lánc utcai rendelőintézet előtt található óriáskeréknél tartott sajtótájékoztatót az ÖPE. Kővári János és Berényi Zoltán önkormányzati képviselők a városvezetés elmúlt egy évét értékelték.

– Ez a létesítmény – amit mi csak mókuskeréknek neveztünk el – jól mutatja, hogy az elmúlt évben milyen városi fejlesztések történtek. Konkrétan ez az egy, ami nem más, mint egy szemfényvesztő, szórakoztató dolog. Ráadásul ezt sem a városvezetés állíttatta, hanem egy magáncég bérelte ki a helyet és hozta ide az óriáskereket – nyilatkozta Kővári János. – Novemberben felállítani és turistalátványosságként mutogatni nem egy átgondolt dolog. Ugyanakkor jól mutatja, hogy mi történt a fejlesztések terén: csak olyanok vannak, amik már elkezdődtek az elmúlt években. Saját elképzelése az új városvezetésnek még nem volt eltekintve ettől a keréktől, csupán a Bóbita Bábszínház volt épületének felújítására adtak be pályázatot, de az sem volt sikeres – fogalmazott Kővári.

Berényi Zoltán és Kővári János

Péterffy Attila egy éve szakmaiságot, átláthatóságot, pécsiséget ígért, Kővári szerint ezek közül egyik sem valósult meg.

– Szakmaiságra jó példa a vásárcsarnok ügye, amit úgy örököltek meg, hogy már csak a kivitelezés volt vissza. Ennek ellenére egy évet vártak rá, hogy elinduljon, majd most bejelentették, hogy egy évre ki kell költöztetni a vásárcsarnokot, ezen pedig teljesen jogosan háborodtak fel a pécsiek. Az átláthatóságot nem biztos, hogy jól példázza az, hogy Török Ottó polgármesteri biztos havi 1 millió forintért ad tanácsokat a PSN Zrt.-nek, ahol eddig is félmilliós juttatásért dolgozott. A pécsiséget kapcsán: az elmúlt év arról szólt, hogy az önkormányzati cégvezetőket lecserélték, az újonnan kinevezettek közül pedig alig találunk pécsit, Budapestről importálták őket.

– Ezért is lehet mókuskerékhez hasonlítani az elmúlt egy évet: amikor beülünk, azt várjuk, hogy fontos látnivalóban lesz részünk, mikor felérünk a tetejére látunk is valami biztatót, de aztán vissza a földre – mondta Kővári.

Berényi Zoltán a civil életben történtekről kezdett beszélni.

– Pécsett történelme van a civil életnek, a mindenkori önkormányzattal való együttműködésnek. A városban több mint ezer civil szervezet van bejegyezve, a velük való párbeszéd az elmúlt egy évben megbicsaklott, sőt, zátonyra futott.

Szerinte a közművelődési szerződéses civil szervezetek anyagi támogatására ígért komplex koncepció helyett az ismerősöknek, a kedvenceknek, a nekik kedves szervezeteknek juttatnak több pénzt.

Berényi szerint megszűnt a párbeszéd a civil szervezetek és az önkormányzat között

– Jól példázza a városvezetésben uralkodó állapotokat a Zsolnay Kulturális Negyed új vezetőjének kiválasztása, ami nyílt ellentétté fajult a városvezető koalíción belül is. Emlékezetes, Péterffy Attila egy meglehetősen hosszúra nyúlt technikai szünetet rendelt el a döntéshozás előtt, ezalatt pedig meggyőzte a Momentum frakciót, hogy hátráljanak ki az alpolgármester asszony mögül. És ez így is lett – nyilatkozta a képviselő.

Újságírói kérdésre Berényi Zoltán elmondta, az óriáskereket építtető magáncég tudomása szerint 160 ezer forint plusz áfát ad havonta a városnak a terület bérléséért.

Kővári János szintén kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, egy ilyen létesítmény abszolút nem tud beilleszkedni a táji közegbe. Azt a tájsebet pedig, amit a kerék és környezete okoz, majd tavasszal lehet felmérni.

Hirdetés