13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaEszmét cserélnek a vezetők Pécsett

Eszmét cserélnek a vezetők Pécsett

Balog Zoltán szerint ha valaminek a súlyát az iránta mutatott érdeklődés határozza meg, akkor Magyarország súlya növekedett a világban az elmúlt két évben.

Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Pécsen, a Balassi Intézet külföldi magyar intézetek vezetőinek szervezett tanácskozásán azt mondta: Magyarország iránt régóta nem volt a mostanihoz hasonló érdeklődés. „Még mindig fontosak vagyunk, mert foglalkoznak velünk, ez vezérlő elv kell, hogy legyen a kultúrdiplomáciában, a külpolitikában” – fogalmazott Balog Zoltán.

Úgy vélte ugyanakkor: ha Magyarországgal nemcsak az ellenfelei, hanem a barátai is többet foglalkoznának, akkor talán Európában is jobban megértenék azoknak az átalakulásoknak a jelentőségét, amelyekbe az ország két évvel ezelőtt belevágott. Megjegyezte, hogy a Balassi Intézet hivatalosan háttérintézmény, de az érdeklődés felkeltése és az üzenetek továbbítása tekintetében előőrsnek számít. „Nagy felelősség, hogy egyaránt vigyük azt, ami trendi, ami szerethető bennünk, s azt is, ami kevésbé, de ami nekünk igazán fontos” – mondta Balog Zoltán. Hozzátette, a mondandót a kapcsolódási pontok megtalálásával a kultúra nyelvén a legcélszerűbb továbbítani.

Balog Zoltán a Balassi Intézet jövőjével kapcsolatban arról szólt, hogy egy olyan működési formában gondolkodnak, amelyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, a Külügyminisztériumnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának konszenzusa érvényesül. Ennek érdekében miniszteri egyeztető fórumot és koordinációs főigazgató-helyettesi tisztséget hoznak létre, utóbbi betöltésére az emberi erőforrások minisztere tesz személyi javaslatot.

Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója az intézet 2012-es tevékenységét értékelve arról szólt, hogy idén is változatos magyar vonatkozású programokat szerveztek, amelyekkel nemcsak az idősebb, hanem az újabb generációk tagjainak is volt mondanivalójuk. Ezek közé sorolta a Temze partján tartott magyar családi napot, a New York-i Közép-Európa-hetet és a Mindszenty József életéről szóló bécsi kiállítást. A jövő évi tervekkel kapcsolatban egy olasz-magyar kulturális évad és egyebek mellett Indiában egy átfogó magyar képzőművészeti kiállítás megszervezését említette.

Magyarország kulturális diplomáciai hálózata jelenleg 17 országban 19 intézetet foglal magában. Az intézetvezetők kétnapos pécsi tanácskozójukon a magyar kulturális diplomáciai kapcsolatok új platformjairól, a hálózati együttműködések kiszélesítéséről, illetve a határon túli magyar szinergiák lehetőségeiről vitáznak és folytatnak eszmecserét. A pénteki nap fő témája a Közép-Európai Kezdeményezés 2013-as elnökségére való felkészülés, valamint a visegrádi országokban való jelenlét megerősítése lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő