Evezd át a Balatont!

Még a most nagyon divatos SUP is segítségedre lehet (Photo: Thorsten Indra)

Balaton átúszás, Kékszalag, és most már Balaton átevezés. Ezek azok a versenyek, melyek a legjobb megmérettetést adják az emberek számára a Balatonon. Most viszont valami egészen különleges “átszelésben” lehet részünk – írja a vitorlazas.hu. 

Augusztus 12-én tartják meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a MOL közös szervezésében a Balaton-átevezést, melyet  a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon fognak lebonyolítani.

Még a most nagyon divatos SUP is segítségedre lehet (Photo: Thorsten Indra)

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke az MKK elnöke elmondta: szerettük volna, hogy ne csak átúszni, körbefutni vagy körbekerékpározni lehessen a Balatont, hanem végre szervezett keretek között átevezni is.

– Bízunk abban, hogy ezzel a rendezvénnyel sikerül hagyományt teremtenünk, s így még inkább fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportokra – tette hozzá Schmidt.

Hogy hogyan lehet nevezni?

A 10,2 kilométeres túratávot minden emberi erővel hajtott vízi sporteszközzel, így csónakkal, SUP-pal, azaz állva, kenulapáttal hajtott szörfdeszkával, vagy evezős hajóval egyénileg, illetve tetszőleges számú legénységgel lehet teljesíteni.

Hirdetés