12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaExpo Center: irodaházra van igény

Expo Center: irodaházra van igény

A botrányos körülmények között felhúzott, a Pécs Holding Zrt. kasszáját évente több százmillió forinttal megterhelő Expo Centernek továbbra is keresik a megfelelő funkciót. A jó hír, hogy a ház irodái után már van kereslet.
Korábban felmerült, hogy a létesítményben kaphatna helyet a kertvárosi rendelőintézet, vagy éppen ide költözhetne a vásárcsarnok, de akár a közterület-felügyelet székhelye is lehetne itt. Ezen elképzelések megmaradtak az ötletek szintjén, a ház optimális kihasználtságára máig nem találtak megoldást.

– A létesítmény nagy sátra sport- és szórakoztató eseményeknek ad otthont, ám ez átmeneti állapot, hiszen végleges funkciót kell találni az Expónak. Az irodaházi részre – ahol korábban a Pécsi Rendezvényszervező Kht. munkatársai kaptak helyet – ellenben már most van érdeklődés – mondta Kővári János országgyűlési képviselő.

Hozzátette: jövőre településfejlesztési koncepciót kell Pécsnek készítenie, miután a most még érvényben lévőnek a határideje lejár, s a készülő integrált városfejlesztési stratégiában kiemelt akcióterület a Tüskésrét mellett a Füzes-dűlő is. Így, ennek keretében valamilyen hasznosítási cél kikristályosodhat, amely már hosszú távra szól.

Az épület nem tudja azt a célt betölteni, aminek szánták, hiszen ma már nincs szükség rendszeresen nagyvásárok tartására.

A háznak olyan műszaki hiányosságai vannak, s oly mértékben nehéz fenntartani, hogy várhatóan mindig valamilyen mértékű támogatásra szorul. Úgy véli, legalább másfél évre van szükség ahhoz, hogy ne csak a létesítményt, hanem annak környezetét is rendezni tudják, vonzóvá tegyék vállalkozásoknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő