Ez az igazi VV

A PTE-PEAC Vívószakosztálya ebben az évben nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos vízkereszti találkozóját a CRNL Gimnázium dísztermében, amelyen közel negyvenen vettek részt. 

Az első, 2007-ben szervezett alkalom esett pontosan vízkereszt napjára és azóta csak az idei lehetett a második olyan, amikor ténylegesen az új esztendő hatodik napján találkozhattak a víváshoz és öttusához kötődők.

A napkeleti bölcsek imádása helyett idén is a szeretett sportág iránti rajongás, a találkozásra és az elődökre, a példaképekre emlékezés igénye hívta életre az eseményt, amelyen ebben az évben közel negyvenen vettek részt.

A barátságos csapatversenyhez kilencen húztak vívóruhát, és fegyvert ragadva, három csapatba rendeződve csörtéztek a csapatversenyek szabályai szerint.

Hirdetés