Ez háború, amelyet Európa kezdett

Földi László titkosszolgálati szakértő szerint a földrészünkre zúdult menekültáradat egy olyan háború része, amelyet Európa kezdett Amerika szövetségeseként Afganisztánban, Irakban, Líbiában vagy az “arab tavasz” támogatásával – közölte az MTI.

hirdetés

A szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában arról beszélt: a menekülthullám várható volt, és azért most érkezett, mert szervezői meg akarják mutatni, “a másik fél is erős tud lenni abban, hogy problémát okozzon, abban, hogy az emberek nyugalmát megzavarja”.

Hangsúlyozta, az Iszlám Állam vezetői “nem ostoba, összeállt terroristák”, vannak köztük jól kiképzett katonatisztek, titkosszolgálati vezetők, akik mostanra álltak össze és gondolták végig a visszavágás stratégiáját.

Vannak a világban olyan hatalmak, amelyeknek érdeke lehet Európa gyengítése – mondta Földi László, aki szerint “ha az uniót akarjuk védeni, akkor Európa biztosan elveszik”, hiszen attól, hogy “kitoljuk” az érkezőket az EU tagállamokból, még Európában lesznek.