5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaEz még csak az első hullám

Ez még csak az első hullám

Most még csak a migránsok első hulláma jön, a náluk sokkal szegényebbek, sokkal többen csak ezután fognak elindulni – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában – írja az MTI.

A szakértő felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Németországban is csak a migránsok 35 százalékát fogadják be, a többi 65 százalék visszajön. Ebből óriási nehézségek lesznek – vélekedett Nógrádi György.

Kitért továbbá arra a német javaslatra is, hogy a migránsok ne kapjanak pénzt, hanem csak élelmiszert, árut. Ez önmagában feszültséget szül – jegyezte meg. Hozzátette továbbá, a németek közölték, hogy nekik képzett, önálló fiatalokra van szükségük. Jól látható, hogy ütközik a morál és a politikai cél – szögezte le a szakértő.

Nógrádi György felsorolt továbbá olyan példákat, mint például Belgium, vagy Hollandia, ahol az országokba érkező muszlimok nem tudtak eléggé integrálódni a társadalomba.

A szakértő szerint a migránskérdés kezelése óriási feladat, ezért összeurópai választ kellene adni. Máskülönben a következő időszakban „katasztrófaállapotok lesznek” – fogalmazott Nógrádi György az M1-en.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő