Ezúttal Kertvárosban volt bombariadó

Délután négy óra magasságában érkeztek meg a tűzszerészek ahhoz a pécsi Kertvárosban található panelházhoz, amelynek környezetét több mint egy óráig lezárt a rendőrség – közölte a Pécs TV helyszínen tartózkodó tudósítója.  Később kiderült: telefonon robbantást helyeztek kilátásba, végül azonban nem találtak bombát a könyéken. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt eljárás indult.

Az Olga utca ominózus részén két rendőrségi szalaggal választották le, s rendőrautók állnak az utcán. A Pécs TV tudósítója közölte, több járőrt és civil ruhás nyomozót is látott a környéken, s úgy tudjuk, hogy bombariadó miatt nagy a rendőrségi készültség. Egyelőre nem ürítettek ki egyetlen házat sem.

A rendőrök jelenleg az autók alja alá néznek be, zseblámpával világítanak azok belső terébe. Mindez több panelépület között, a kertvárosi őrstől néhány méterre zajlik.  Úgy 50-60 autó állhat a vizsgálat alá vont parkolóban, eddig öt autóval végeztek. A tudósítónkat, ahogyan az ott lakókat sem engedik be a lezárt övezetbe.

Képünk a helyszíni intézkedésen készült

Frissítve (17:03)

Néhány perccel ezelőtt fejezték be az intézkedést a területen, feloldották az útzárat is. A rendőrök és a tűzszerészek is elhagyták a helyszínt. Egyelőre nem lehet tudni: találtak-e bármiféle gyanús tárgyat a vizsgálat során.

 

A Pécsi Rendőrkapitányság közleménye:

Szombaton délután telefonon jelentette be egy személy a rendőrség ügyeletére, hogy az egyik kertvárosi utcában robbantani fog. A bejelentés fenyegetést, követelést nem tartalmazott. A rendőrök a szükséges helyszíni intézkedéseket megtették, az adott területet átvizsgálták, robbanószerkezetet nem találtak. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény miatt eljárás indult.

Hirdetés