Faültetési akció indul Kertvárosban

A malomvölgyi parkerdőben ugyan eleget fog tenni a város a kötelezettségének, hogy Pécs belterületén pótolja a „kiserdő” területéről nemrég kivágott fákat, nemsokára az érintett városrészben további kétszáz, zömében hársfát és kőrisfát ültetnek el.

A rendezetlen, elfajzott, és sokszor illegális szemétlerakónak használt egykori „kiserdő” területe már három éve nincs önkormányzati tulajdonban. A Nagy Imre út és a Keszüi út találkozásánál lévő ingatlant még az előző városvezetés értékesítette egy spanyol befektetői csoportnak egy, többek között a magasházat és a volt Zrínyi-laktanyát is magában foglaló csomagban. A spanyolok azóta továbbértékesítették a telket, s az egykori fák helyén nemsokára CBA-áruház építését kezdik meg.

A város már a hispán cégnek való eladáskor vállalta, hogy a bevételből visszapótolja a fákat Pécs közigazgatási határán belül, s a malomvölgyi parkerdő területén már el is indult az ezzel kapcsolatos program; a most kivágott fák többszörösét ültetik ugyanis el a pihenőhelyen.

Az önkormányzat elképzelése szerint azonban ezen túlmenően is ültetnek még fákat, méghozzá a mostani kivágások által érintett városrészben. Összesen ötmillió forintból több mint kétszáz nagyméretű, koros fát ültetnek el a Melinda utcában, s Kertváros más területein.

Mint azt Nagy Ervin, a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. közterület-fenntartási részlegvezetője lapunknak elmondta, olyan fajtákat választottak ki, amelyek jól viselik a városi klímát, viszonylag gyorsan nőnek, s nem igényelnek különösebb gondozást. A nemsokára induló ültetések során parki díszfákat helyeznek ki; jellemzően hársfa és kőrisfa, elszórtan pedig tulipánfa, júdásfa kerül a tervezett helyszínekre.

Nagy Ervin elmondta: mivel a környéken jelenleg is bőséges a faállomány, a Melinda utcai fásítás mellett a Littke, az Illyés utca és a Malomvölgyi út környékén dolgoznak majd. Ha marad még fa, a Szaturnusz utcai kutyafuttatóra is ültetnek.

Hirdetés

Comments are closed.