Kétkeréken volna jó!

Több mint 300 millió forint felhasználásával, a magyar-horvát határon átnyúló európai uniós program keretéből indul Letenye és két horvát település együttműködésében kerékpáros, turisztikai fejlesztés.

A Happy Bike elnevezésű projekt keddi, letenyei nyitórendezvényén Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, a Mura nemzeti program miniszteri biztosa elmondta: a nagykanizsai és a letenyei járást érintő, egyfajta brandként meghatározott „Murafölde” mintegy 80 településre terjed ki. A Mura program elsősorban gazdaságfejlesztési célokat szolgál, melynek egyik ága az agrárfejlesztés, a másik a turizmus fejlesztése, s ez utóbbihoz kiválóan kapcsolódik az uniós finanszírozású, letenyei kerékpáros fejlesztés.

Szűcs Márton, a magyar-horvát programok közös titkárságának vezetője hozzátette, hogy a korábbi programot folytatva mintegy 3 millió eurót szánnak a magyar és a horvát Baranya megye, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park területén taposóaknák felszedésére, további 10 millió eurós forrást pedig kis- és közepes vállalkozások támogatására.

Farkas Szilárd, Letenye polgármestere elmondta: a 316 millió forintos Happy Bike projekt keretében felújítják az egyedutai városrész kultúrházát, ahol kerékpáros centrumot alakítanak ki, de lehetővé teszik konferenciák, rendezvények szervezését is.

A projektmenedzserek a részleteket ismertetve szóltak arról, hogy a határ mindkét oldalán kerékpárutakat építenek vagy meglévő utak mellett jelölik ki őket, több helyen pihenővel és kerékpártárolókkal, illetve információs táblákkal. Az idei érkezők számára kerékpáros és vízieszköz-kölcsönzőt is kialakítanak.

hirdetés

Hirdetés